h14–21. Vasárnapi
Újság. Prózai írások. Költemények. 1875 – 1877.
2014.
09. 19. – 10. 16.
Tartalom
Bevezetés
Prózai
írások. 1875-1877.
Költemények.
1875-1877.
Névsor
Függelék
Akikről
írtak a Nyugatban
Darmay Viktor
Dömötör János
Váradi Antal
Bevezetés
A prózai írásokban Budapest kiemelt téma. Érdekes a
Gellért-hegy története és a hegyre tervezett Pantheon. Egybe vethetjük az
1877-es és a mai Kaukázust. A versek terjedelme háromszorosa a prózának. Arany
és a Nyugat-korszak között zömmel a középszerű versek túltengése jellemző. Sok
a terjedelmes vers, de akadnak filozófiai hangvételű művek is /Szemere: A
földhöz./ Klasszikusok eddig kiadatlan verseivel is találkozhatunk. Érdekes
Madáchnál a humor.
Prózai írások. 1875-1877.
1875. 1. 9. A budapesti összekötő vasúti híd.
Vasutjaink zsákutcásába szakadásairól már sokat beszéltek, s
kereskedőink ezt nagyon is érzik. Legfeltűnőbb és egyszersmind leghátrányosabb
azonban, hogy a Dunán innen, és túl eső vasutjaink csak egyedül az alföldi
vaspálya gombos-erdődi gőzös* kompja által vannak összekötve; különben mind
annak, mi az egyik vidékről a másikra átszállítandó, Bécs felé kell mennie,
holott itt a déli, a nyugati vaspálya, mely a svájci kantonok s a Franciaországba
szolgáló összeköttetéseknél mindenik igen hasznos lehetne. Láttuk a megelőző
négy-öt érvel volt élénkebb kivitel alkalmával, hogy mily közlekedési
nehézségeket, a Lánchídnál a kocsik rendetlen összecsoportosulását, a fuvarbér
rendkívül fölcsigázását, majd a raktárak túlzsúfoltságát idézte elő az a
megélénkült forgalom. Ennek előnyeit jobban ki is használhattuk volna, ha van
más utunk is, mint a lánchíd és alagút, hogy a Pestre érkezett árukat és terményeket
Budára és viszont átszállíthassuk.
A BUDAPESTI ÖSSZEKÖTŐ VASÚTI HID TERVRAJZA
Az új híd, mely a lánchíd és margitszigeti híd mellett
már a harmadik lesz a Dunán a főváros két partja között. A hídfőkön kívül három
tömör kőoszlopon nyugszik s eszerint négy nyilassal bír. Ezek mindegyike 90
méter széles, a híd hossza tehát, a hídlábak szélességének beszámításával,
mintegy 200 öl, s magassága, egyenlőn a lánchídéval…
Sínjei a pesti oldalon a közvágóhíd közelében s ennek déli
részén futnak el, s a budai oldalon a Nádorkert mellől a fehérvári országút
közelében, a gyógyforrásoktól északra szaladnak a déli vaspálya sínjeibe.
Pesten a kerepesi vámházon kívül, a kerepesi és köztemetői út közt fölállítandó
központi vaspályaudvarról indulván ki. E központi pályaudvar összeköttetésben
lesz a magyar és az osztrák államvaspálya s ennek közvetítésével minden egyéb Dunán
inneni vaspálya sínjeivel; a déli vaspálya pedig a túladunai vaspályák
összeköttetéseit közvetíti….
*Gombos
/Szerbia/ és Erdőd /Horvátország/ között, a nehézkes üzemű gőzkomp vitte át a
Dunán a vonatokat. A híd 1909-ben épült.
www.huszadikszazad.hu/gazdasag/a-gombos-erdodi-uj-vasuti-duna-hid
1875. 5. 73. Evva Lajos. Szent-Gellérthegy.
Mi mindennek volt már tanúja e néma óriás, mióta a természet
nagy forradalma kiemelte a tengerből, mely azelőtt az egész körülte fekvő
országot elborította...1047-ben, I. Endre uralkodása alatt a régi pogányhithez
szító magyarok írtó-háborút kezdtek a kereszténység ellen. Midőn sz. Gellért
csanádi püspök a lázadás elnyomását kérendő a királyhoz sietett, a lázadók
által a Rákoson elfogatott, és megköveztetett. A felbőszült tömeg vérszomja
azonban ezzel még nem volt lecsillapítva; a félholt püspököt felvitték a hegy
csúcsaira, s onnan szögekkel kivert hordóban letaszították…A hegy Szent-Gellért
hegynek neveztetik egész a mai napig. Német neve, „Blocksberg", egy a
törökök által 1598-ban a hegy tetején épített gerendavártól veszi eredetét, mely
faalkotmány egész Buda visszafoglalásáig fennállott. Később az osztrák vezérek
által újra fölépíttetett. 1814-ben végképp eltűnt a hegy ormáról….A hegy
nyugati oldalán voltak Mátyás híres kertjei, melyekben szökőkutak, s árnyas
lugasok, szobrok voltak...
A török hódítás korában a Gellért hegyen félhold ragyogott, s
1529-ben a nagy Szolimán a hegy északi oldalán, a mai Tabáni fölött ütötte fel
sátorát…1540-ben a Buda ellen küldött Rogendorf császári hadvezér a Gellért
hegyen tartotta fő-hadiszállását, s itt állíttatta föl az ágyukat is, melyekkel
a várost lövette. 15 napig bömböltek az ágyuk, de a város ellenállott, míg
Rogendorf serege annyira elcsüggedt, hogy a vezér kénytelen volt visszahúzódni.
A török 145 évig tartotta hatalmában Buda várát; 1686-ban lotharingi
Károly herceg szabadította fel újra….1814-ben a régi vár lerontatott, s a pesti
egyetem részére egy jeles csillagda építtetett a hegy tetején. A csillagda két
kerek toronyból állt, s az ezek közt levő teremből. Később, 1818-ban egy
lakházat építettek a már kész intézet mellé. Az egész függélyesen volt a
délkörre építve, s sok szép csillagászati eszközzel ellátva. 1849-ben a vár
ostroma alkalmánál az épületek egészen tönkre mentek, s a csillagászati szerek
is nagyrészt hasznavehetetlenekké váltak…
Mátyás kertjeinek helyét most szőlők foglalják el, melyekben
régebben vidám szüretek tartattak. Ma némán szedik le a szőlőt, a víg időknek
vége van, az élet nehéz, a mulatságra nincsen pénz és idő. A Gellérthegy komoly
nyugalmát a húsvéthétfői, századok óta dívó népünnep sem fogja többé
háborgatni. A városi tanács árnyas fákat ültetett a hegyoldalba, s nehogy
ezeknek kára essék, eltiltotta az egykor zajos ünnepélyt, mely jókedv és
gondtalan mulatság dolgában messze földön híres volt. A Gellérthegy más
hivatásra lett kiszemelve: tisztességes séta-helyet akarnak belőle csinálni.
Tetejére már a nagy Széchenyi tervezett egy üdvleldét*. Újabban pedig az merült
föl. hogy a magyar honfoglalás ezredéves ünnepélyének emlékére nagyszerű nemzeti
mauzóleumot építenek oda.
*A
"Nemzeti Pantheon" létesítésének első terve nálunk gr. Széchenyi
Istvántól származott, ("Üdvlelde"). Metapedia
1875. 11. 166. A
boszorkány-hit hajdan és most
VIII. Incze pápa 1486-ban kiadott bullája a boszorkányság tanára
ráütötte az egyházi szentesítés pecsétjét. Annak villáma különösen a
Rajna-vidéki és Dél-németországi boszorkányokat sújtotta. Ott sokan elhagyták
az igaz hitet s testileg egyesültek a gonosz lelkekkel. „Varázsszerekkel —
mondja a pápai bulla — megrontották az anyák szülötteit, az állatok kicsinyeit,
a szőlőhegyek fürtjeit, a fák gyümölcseit, a házi és egyéb állatokat. A
férfiakat, asszonyokat és az állatokat belső és külső fájdalmakkal gyötrötték."
A boszorkányságot mindenre kiterjesztették, és a pápai bulla értelmében akárkit
is gyanúba lehetett hozni minden tetszés szerinti alapon.
E bulla alapeszméjének hű tükre „Boszorkánypöröly". Írta
1487-ben két pápai inkvizítor: Sprenger Jakab és Krámer Henrik. A benne foglalt
elveket a pápai szentesítésen kívül Miksa császár nyílt parancsa és a kölni
teológiai fakultás is helyeselte. Ezután e könyv valóságos Corpus-juris szerepet
vitt a boszorkányszereknél. Három századon keresztül porölyözte* halálra a
szerencsétlen emberek százezreit. Fel vannak benne sorolva a boszorkányság
nemei…
Az inkvizítori szerepre vállalkozott papok közzétették, hogy
a gonosz lelkek szombatjukat május elsejének éjszakáján tartják. Körülményesen
leírták, mi történik a Szent-Gellért hegyén s általában mindenütt, hol az ördög
udvart tartott. A boszorkányok körülte táncolnak és testének hátgerincnél
végződő részét csókolják. E rajzolatok annyira pontosak, mintha ezen ünnepélyek
alkalmával Sprengel társaival maga is jelen lett volna, s az utat a seprű vagy
sütőlapát hátán maguk is megtették volna. A népnek a barátok
Boszorkány-balzsamot mutogattak, a minek bedörzsölése által a boszorkányok a
Szent-Gellért hegyére való utazásra képesíthették magukat. Erre a recipét
szerintük magától az ördögtől nyerték; e balzsam mák, bürök, csucsor és egyéb
füvek vegyüléke volt.
A boszorkánypereknél a javak
elkobzását is figyelemre méltatták; egyfelől a papság is megkapta a maga
osztalékát, másfelől a fölségnek is juttattak belőle. Koburgban 1628-ban Kázmér
herceg rendeletileg meghagyja, hogy területén a boszorkányokat és varázslókat
lehetőleg kiirtsák. S a koburgi tanács nyíltan kimondta: „a hatóság jogosítva
van a boszorkányság bűnében elmarasztaltak javait lefoglalni,…Poroszországban
Frigyes Vilmos 1721-ben betiltotta a boszorkánypereket és Nagy Frigyes
rendeletileg meghagyta: „gondoskodni kell, hogy országomban az öreg asszonyok
nyugodtan halhassanak meg." Az utolsó boszorkányégetést 1781-ben
Sevillában hajtották végre. Sz. G.
*pöröly Kovácsoknak a vas formálására használt, kalapácshoz hasonló, súlyos
kétkezi szerszáma wiki.
1875. 11. 173. A párisi sár értéke. A Paris utcáin összegyűjtött sár és szemét
elhordatásáért — mint egy párisi lap írja — a városi pénztárnak évenként 600 000
frankot fizetnek. A vállalkozók ezen utcasöpredéket, mint trágyát köbméterenként
3—5 frankjával értékesítik, ami nekik évenként körülbelül 3 millió frankot
jövedelmez. Ebből fizetik az utcaseprőket és szeméthordókat. A vállalkozók több
ezerre menő személyzete a városi hatóság felügyelete alatt áll. A sár
összegyűjtéséért 1823-ban 75 000; 1831-ben 166 000; és 1845-ben már félmillió
frankot fizettek a vállalkozók.
1875. 18. 279. Kenessey
Albert: A vitorlás hajókról. (Részlet a magyar mérnök- és
építész-egyesület ülésén tartott előadásból.)
A hajó rendesen egy meneteles part oldalában készül.
Hosszának és szélességének megfelelő ágyat vetnek neki, kisebb-nagyobb
gerendákból és cönkökből. Először is a tő-gerendát teszik le. A tő-gerenda a
hajó fenekének hosszában, középen nyúlik végig, s az egész alkotmánynak alapját
ez képezi. Míg ebből csak egy darab is tart, habár egyéb részek kicseréltettek
volna, a hajó-azonosnak, élőnek tartható. Így érthető, hogy vannak száz évet
túlélt hajók is, holott azok élettartama rendesen 30—70 évre tehető. — A
tő-gerendából emelkedik ki a hajó elején ennek orra, illetőleg az a része, mely
a vizet szeli és hátulján a hajó fara, melynek végén a kormány áll. E
tő-gerendába fészkelik be jobb és bal oldalt az oldalbordákat, melyek
együttesen a hajótest vázát képezik, s a hajó alakját határozzák és adják meg. Végre
beállítják az árboc törzseket, ellátják a hajót horgonnyal s néhány kötéllel;
belé hordanak nehezéket, hogy föl ne forduljon, követ s kavicsot, s a hajó
készen áll, hogy vízbe ereszszék, s ott árbocaival, vitorláival s egyéb
kellékeivel fölszereljék…
Az a hajó, melyet kereskedelmi célokra
használnak, nave-nak neveztetik: hadi célokra véve s természetesen köröskörül
egy sor ágyúval megtűzdelve, corvette-nek; s ha két sor ágyút s ennek megfelelő
nagyobb testet kap, fregatténak; végre három sor ágyúteleppel vascello-nak vagy
sorhajónak mondatnék. Így van egy pár száz fajta vitorlás hajó.
A vitorláknak erőműtani elvekre alapított rendszeres
kezeltetését s alkalmasabb szabását és beosztását Doria András genuai dogénak
(1468—1560) köszönhetni.
A hajóismeretek minden irányban terjesztésére s fejlődésére
leghatározóbb befolyással volt XIV. Lajos francia király (1638—1715) és miniszterének
Colbertnek a hajózási iskolák fölállítása körül kifejtett buzgalma s hathatós
intézkedése, melynek folytán a hajó építése, fölszerelése, kezelése és vezetése
(manoeuvre) tudományos elvekre lett fektetve. Újabb időben a vitorláshajózás
lépést tart a tudomány általános haladásával. Fölhasználja a vegyes — a fából
és vasból együttesen — építés előnyeit. Vaslemezekből készült vitorlafákat és árbocokat
alkalmaznak…A vitorlás hajók a gőzerővel szemben nyugodtan futnak versenyt.
Mintegy ötven éve, hogy a verseny élénkülni kezdett...
Látható az a határ, melyet a gőzösök terjeszkedésére az óceáni
személyforgalom s az oly áruk nagyobb forgalma kíván meg, mely a nagyobb szállítási
díjat megbírja. Másrészt az erős védgát, melyet a vitorlások körül minden
verseny túlterjeszkedése ellen, a mozgató erő olcsósága, a kezelés egyszerűsége,
oly nagy szívóssággal és szilárdsággal talán mindenkorra biztosit.
A Dunán is dívott egykor a vitorlázás.
E száz év elején pedig számos, hollandi mintára készült vitorlása volt a
keszthelyi grófnak, Festetichnek a Balatonon, hol
azokkal az időben az egész Balaton széltében és hosszában sót
szállítottak. 1873-ban a magyar-horvát tengerpart százötven vitorlást számlált,
melyek összes terhelhetősége közel 64 000 tonnát tett, s 1569 tengerésznek
adott foglalkozást.
1875. 18. 281. Borostyáni Nándor. A nagykörút mentén. Fővárosi tárca
A merész képzelgések kora letűnt. Ember tervezett, s az 1873-diki
pénzügyi katasztrófa végzett. A pénz állandón gyér portékává lett, mely nem
hull többé garmadával az emberek zsebébe…Nem lephette meg a főváros
szépülésének barátait a belső körút munkálatainak teljes megakadása sem, melyek
egyelőre az országút s a Három-dob utca* találkozó pontján értek véget. Addig
boulevard, azontúl a régi országút. A sugárút is, melynek mielőbbi
elkészüléséhez sehol sem fűződött több vágy, mint a nemzeti kaszinóban, kénytelen
volt elviselni az idők mostohaságát. A forgalom jövő őszre meg fog már indulni
ez útvonal egész hosszában, de bele telik még egy darab idő, míg két oldalt
teljes lesz a házak szegélye…A margitszigeti hídtól a váci útig terjedő
vonalrész a gőzmalmok birodalmát szeli át,…
A szünet nélküli munka telepén, hol több ezer ember dolgozik
keményen a mindennapi kenyérért, a könnyelmű és ledér szórakozások legemlegetettebb
fészkének, az „új világ"-nak is hely jutott. Hogyan került „Venus
vulgivaga" a gőzgépek és gyárkürtők közé?...Ez utcában minden farsangi
báléj végén nagy mulatság szokott kifejlődni, midőn holtrészeg cimborák beütött
kalappal és megtépázott frakkal hiába iparkodnak megtalálni az egyensúlyt a
bálteremből kijövet. A festék és fölhevüléstől egyaránt kipirult arcú
debardeur-ök /rakodómunkás/ s rövid szoknyájú balerinák gyorsan szerzett
lovagjaik karján iparkodnak a kocsik felé, míg a szemközti gőzmalom megannyi
ablaka sugárzik a világosságtól…
A gyár-utca mentén fog beljebb vezetni a körút, mígnem az
oktogon-téren keresztül szeli a sugárutat. A gyár-utca eléggé tűrhető utcája a
Terézvárosnak. Főleg a király-utcával határos része, hol sok új épület van….
Az oktogon-tér közepéről pompás széttekintés fog kínálkozni,
ha majdan elkészül a nagy körút. Míg a sugárút egyik végén a szemlélő tekintete
a városliget ültetvényein s az artézi kúton fog megakadni, addig a hosszú
útvonal másik végéről a váci úti boulevard néhány házát a Lipót templom magas
kupoláját fogja mintegy ködleplen keresztül előtűnni látni. Balra tekintve, a
budai hegyekre nyílik kilátás, míg jobbról a nagykörút folytatásán akadnak majd
meg szemei. Észak és dél, kelet és nyugat felé mindenütt palotasorok mentén fog
a messzeségbe veszni e nagyszerű perspektíva, úgyhogy az oktogon-tér valódi
Mekkája lesz a magyar fővárosba érkező idegeneknek.
A király-utcán túl a kertész-utca mentén fog a nagy körút a Kerepesi
útig vonulni, hol a magyar Népszínház egyszerű, de ízléses homlokzata képezi
majd egyik díszét a főváros nagy részét átfogó útvonalnak. Onnan a körút a
bodzafa-utca mentén a stáció-utcáig, a serfőző-és malom utcák irányában pedig
egészen a Dunáig vonul…
*Café Loulou
az erzsébetvárosi Három Dob utcában.
wiki
1875. 22. 345. Herman Ottó: A Duna pariján.
…Fájdalmasan szorul el a magyar ember
szíve, mert hát a jobb parton állva, s a szép medren túl tekintve, nem a Gellért
hegye, sem Buda orma, hanem ligetek tűnnek szembe; és sarkon fordulva nem a
budapesti part vámpalotája, nem a Stein-ház, Akadémia, Lánchídfő, de igenis a
híres rotunda, a Szent István tornya, s a Ferdinánd-északi vasút kastélyszerű
indóháza ötlenek fel. A legközelebbi árnyas fák közül áthallszik a Wurstel-prater ünnepi zaja, amelyben most, a
pünkösdi héten, a sok bérmált gyermek a mézeskalács, kasperli és a hinta
boldogságát, néha „dosztig", sőt néha azon túl is élvezi.
Tehát nem is a magyar Dunáról, hanem az osztrák Dunáról,
annak új ágáról van szó.…Részletről részletre néztük meg a bécsi Duna szabályozás
munkálatait. Az ár bevezetésekor történt, sokszorosan leirt partszakadások, ma
már helyre vannak állítva, s az új ág úgy néz ki, mintha örök időktől fogva is
rajta futott volna a sok víz. A partok szegélye, mauthauseni gránitból és
cementből építve, ma annyira készen áll, hogy a rakodás akadály nélkül folyik,
s az áruforgalom egyre nő! Csak itt-ott működik még egy-egy kotrógép;…A mű aligha
nem mély sebet ütött Magyarország anyagi érdekein. A sok sebre még egy igen
fájót, s nagyot!...
1875.
22. 347. Zsidó évkönyv címmel az ősszel
naptárrésszel ellátott irodalmi almanach fog Kiss József (Szentessy Rudolf)
szerkesztése mellett megjelenni, a
magyar irodalom izraelita vallású munkásainak dolgozataival. A többek közt
Dóczy Lajos, Ágay Adolf, Kőrösy József, dr. Kohn Samu, dr. Kármán Mór, dr.
Goldzieher Ignácz. ; Dux Adolf, Acsády Ignácz, Hevessy Lajos, dr. Löw Tóbiás,
dr. Silberstein Adolf adnak: bele kisebb-nagyobb közleményeket.
1875. 23. 358. A
magyar dalmű-színház
A sugárút épületeinek gyöngyfüzérében nem lesz drágább és
becsesebb szem az operaháznál, melynek alapját még az idén kezdik lerakni a sugaraira
nyíló és teljesen beépítésre szánt Hermina-téren.
A nemzeti dalmű e pompás épületben oly házat nyer, minővel nem sok európai város
dicsekedhetik. Vannak pazar fényűen épített dalműszínházak gazdag országokban —
elég ezek közid a párizsira utalni — de nem tudnánk hamarjában nevezni várost,
melynek operaháza aránylag oly csekély építési költség mellett annyi előnyeivel
bírna a kitűnő berendezés és célszerűségének, minőket a magyar dalműszínház
mutat fel, immár teljes részletesen kidolgozott terveiben…
A Hermina-tért Pest város közönsége ugyanis még előbb a
népszínház építésére ajánlotta föl hazafias áldozatkészséggel. Minthogy azonban
épp e telek kiváló fekvése költségesebbé tette volna a népszínház fölépítését,
mely arra elegendő tőkével nem rendelkezett, az érdekelt felek megállapodása,
Pest városa hatóságának beleegyezése mellett oly értelmű szerződés jött létre,
hogy a népszínházi bizottság eladja 500 ezer forintért a Hermina téri telket a
dalműszínház alapjának.
A budapesti dalműszínház (Ybl Miklós terve
szerint)
A dalszínház minden oldalról szabadon áll s főhomlokzatát a
sugárút télé fordítja. Előtere, beleértve a sugárút szélességét, közel 24 öl. A
kőburkolattal ellátott főhomlokzaton van a közönség számára fönntartott
kocsi-följáró. Két más kocsi-följárót látunk az épület oldalain. Ezek közül a
nyugati oldalon levő Ő Felségeik kocsi-feljárója, a keleti oldalon elhelyezett
pedig az igazgatóságé…
A majdan elkészülő épület, amint egyrészről fennen fogja
hirdetni a király nagylelkűségét s a fővárosi közönség áldozatkészségét,
másrészről hatalmas tanújele marad építésze kiválói tehetségének, S azon
buzgalomnak, melyet a b. Podmaniczky Frigyes szakavatott elnöksége alatt álló
építészi bizottság fordít az építés ügyére.
1875. 27. 419. A veszedelem
napja
…Szokatlanul erős eső tört ki, legnagyobb erővel a budai
hegyek közt, óriási jégviharral. A városban is sok helyütt lapátolni lehetett a
jeget, s a nyugatra néző ablakok üvegei százanként, csörögve hullottak az
utcákra
Az ördög-árok ellen már rég óta hangos panaszok emeltetnek, e veszélyes jellege miatt is, mely épen 38 évvel ezelőtt, 1837 pünkösd másodnapján hasonló pusztítással csapott ki partjaira. Beboltozásán s némileg más irányba vezetésén, évek óta dolgoznak már. E körülmény döntő befolyást gyakorolt a veszedelemre. A munkálatok miatt az árok egyes pontjain a szabad lefolyás némileg akadályozva levén, az egyszerre, irtózatos erővel lerohanó víztömeg megtorlódott, visszafelé ömlött, felfeszítette a boltozatot, vagy kitörve belőle, elbontott mindent.
A víz-ár rombolása Budán A MAUKSCH-FÉLE HÁZ A RÁCZVÁROSI FŐÚTON.
Egy félóra alatt a Krisztinaváros, a vérmezőtől kezdve az
alagútig, s le az Attila-utcán, tengernek látszott….A Rácvárosra valamivel
később érkezett a veszedelem. De aztán annál nagyobb volt. Az Ördögárkot — mely
itt beboltozva, a föld alatt áll, s egész hosszában házak vannak fölébe építve
— több ponton beszakította a víz rohama; a boltozat beroskadt, s ami fölötte
állott, utca, vagy ház, utána. Hogy a házak beomlása, a szobákba betoduló öles
vizek, mennyi érték pusztulását vonták magok után: ki tudná azt felszámítani?
Mennyi emberéletet? Még az sem ismert.
-
á—r-
1875. 39. 617. Borostyám
Nándor: A közös ármádiáról
….Lóháton nincsen párja a magyarnak;
gyalog vetekedik a legelhíresebb katonasággal; miért nem akar a harmadik
fegyvernemben is az elsők közé tartozni? Van hozzá való esze és tehetsége.
Önmaga tapasztalta huszonhét évvel ezelőtt, hogy ért hozzá, ha „muszáj".
Azok az iskolák és irodákból előkerült, s a házi tűzhely mellől előbujt
pelyhetlen arcú fiuk, kikből Mack őrnagy szervezte akkor a magyar tüzérséget, csakhamar oly ügyességgel „manővereztek"
és lőttek a harcmezőn, hogy az ellenfél vén tüzérei nem tudtak hová lenni
meglepetésükben. Nem forog fönn tehát semmiféle ésszerű ok, miért kerülje az
értelmes magyar ifjúság, melynek amúgy, is kell katonáskodni, épp ezt a
fegyvernemet. És mégis a gyalogsághoz s a lovassághoz csap föl majdnem
valamennyi egyéves önkéntesünk, mintha nem is léteznék tüzérsége. Pedig a mi
közös ármádiánk tüzérsége a legjobbak egyike. Ott van róla a hiteles és
illetékes bizonyítvány…
A tüzér egyébiránt nagyra lehet vele,
hogy az ő fegyverneme az egyetlen, melyet a huszár respektál. Adta ágyúja,
mégse csekély ellenfél. Olyan öreg golyóbisokkal köszönt az emberre, hogy egész
glédákat söpör el egyszerre. S ha még nem hordana oly ménkű messzire! De mire attakban
hozzáférhet a lovasság, elhull a deli vitézek, színe-java, anélkül, hogy dolga
akadt volna a kardnak.
Harcedzett bajnokok, régi katonák bizonyítják, hogy nincs
rettentőbb fázisa a harcnak, mint amikor tétlenül, egy helyben állva kell
tűrnie valamely csapatnak az ellen ágyútüzét. Előre rohanni, támadásra indulni
s e közben használni a fegyvert: az lelkesít, bátorságot kölcsönöz, s
mindenekelőtt a huszárnak eleme. Hanem az ember legyen a nyeregben vagy a
talpán, aki meg tudja tartani hidegvérét akkor, mikor ki van állítva
mozdulatlan céltáblának egy üteg elé, s látja hogyan szedegeti jobbra s balra
tőle áldozatait a szétpattanó gránát …
Ha olykor látsz is egy-egy huszárt, a
kinek se nem gangos a járása, se nem takaros a „mundér"-ja: százat tehetsz
egy ellenében, hogy egy pár hetes regruta az istenadta. A nadrág is azért
fityeg rajta, mert a depótól kapta, a hol nem szabják a ruhát mindenki
termetéhez. Hanem csak egye a regement menázsiáját néhány hónapig, olyan helyre
huszár lesz belőle, mint a parancsolat. Meg sem állja, hogy extra-nadrágot ne
várasson magának.
Amiért a huszár lovon jár, a bakát rettentőn kicsinyli, s
nagyon keserű sorsnak tartja, hogy ennek osztályrésze „kerülni a sarat", s
cipelni a borjút s a mangalétát….A bakancsos a maga nemében ép olyan hírhedett,
derék katona, mint a huszár. Ketten tették ők híressé a magyar nemzet katonai
fölényét. A hány nevezetes ütközetet vívott a birodalom ármádiája csak e század
elejétől kezdve is, a magyar ezredeké volt bennük az oroszlánrész, győzve vagy
megveretve. Az utóbbi úgysem rajtuk múlt. Magyar gyalogság rohama döntötte el
az asperni ütközetet; magyar sor-ezredekből állt Lipcsénél az osztrák hadsereg
zöme; bakancsosok küszködtek emberül az újabb csatákban is. De a magyar
gyalogság rendkívüli tulajdonai legfényesebben a háromszínű lobogó alatt
érvényesültek. Kápolna, Branyiszko*, Isaszeg, Szolnok, Buda, Komárom, megannyi
nevek, melyek elévülhetetlenül hirdetik a magyar gyalogság dicsőségét.
A különböző fegyvernemek együtt működnek e gyakorlatokon,
dandárok, hadosztályokba sorozva, mint a harcmezőn. A gyalogság csatárláncban
harcol, tömegekben manőverez, falukat véd és foglal el; a lovasság vakmerő attakokkal
nyugtalanítja, zavarja, szorítja az ellenfélt; a tüzérség előnyös pozíciókról
iparkodik magának uralmat biztosítani a harctér fölött. Valóságos ütközet,
eltekintve, hogy a kard, szurony és vaktöltés nem követel áldozatokat magának a
háborús játékban. S közben fölharsognak a zenekarok lelkesítő indulói. A
hadosztályok között hadsegédek, „ordonáncok" vágtatnak lóhalálában,
közvetítve a parancsnokok utasításait. Ütközet vér nélkül... Bár ne is kerülne
a sor másokra, mint ilyenekre. Hanem azért hadd tanulja meg a katonáskodást
mentől alaposabban a magyar fiatalság akár a közös hadsereg, akár a honvédség
zászlói alatt. Nem tudni, mit rejt a jövő, s nem-e kerül még olyan sorsunk,
mikor riadót fog harsogni dob és trombita, azt zengve. hogy „mindnyájunknak el kell menni!”
*Branyiszkó, (szlovákul: Pod Braniskom) Siroka község része Szlovákiában, az Eperjesi kerület Eperjesi járásában.
1875. 42. 659. D. J.: Baromfi-udvar.
(Elmélkedés a szemléltető képekről)
…A jó falusi emberek, ha most bemennek egy jól berendezett
iskolába, annyi mindent találnak ott, mint egy kis múzeumban. Ott vannak a fali
olvasó táblák, a földabroszok, a számoló gép, a természetrajzi ábrák: állatok,
növények és ásványok képeivel. A természettani képek a legátalánosabban
használtgépek rajzaival; ott van a természetrajzi gyűjtemény s a természettani
szertár, no meg a könyvtár, még pedig kettő: egyik az iskolás gyermekek, másik
a tanító számára, mert hát a jó tanító is holtig tanul, nem csak a jó pap…
Ez az egész felszerelés egyetlen egy oktatási elv megvalósítására szükséges, s ez az elv azt parancsolja a tanítónak: „ne taníts semmit szóval, ha magát a tárgyat is megmutathatod." …A szemléltető képek sorában nemcsak Magyarországon, hanem talán a külföldön is páratlanul áll az a gyűjtemény, melyet a közoktatási minisztérium ad ki, s melynek fele már megjelent, másik fele pedig már készül s valószínűleg nemsokára közre lesz bocsátva. E vállalatot Gönczy Pál tervezte és pedig olyanformán, hogy legkitűnőbb művészeink vegyenek benne részt, a mi több oldalról is érdekessé tette a kitűnő gyűjteményt…
BAROMFI-UDVAR. Székely Bertalan képe után. (A
közoktatási minisztérium által kiadott elemi iskolai „Szemléltető képek"
közül.)
Bemutatjuk annak egyik legszebb lapját Székely Bertalantól,
mely a magyarországi „baromfiudvart" vagyis „házi majorság"-ot
ábrázolja. A pulykáktól a kis csirkékig, a ludaktól a galambokig úgyszólván
minden egyes alak külön megfigyelés eredménye. Az a változatosság e szárnyasok
állásában, helyzetében, 0 az a kifejező helyzet, melyben mindegyiknek,
úgyszólván, a benső világa is tisztán visszatükröződik, mutatja, hogy Székely
Bertalan tanulmány tárgyává tette ezt a tért is, mielőtt munkájához ült, s a
baromfi bonctana mellé a majorsági „lélektan"-t is elleste, hogy hat-hét
pulykát ugyanannyi jellemző kifejezéssel vessen papírra.
1876. 1. 6. Holóssy Géza: A tenger
hódításai
Hollandia újabb haditervet koholt a betolakodó tenger
ellen: ki akarja szárítani a Zuider-tavat*. Az óriási terv, ha sikerül, kitűnő
adattal szaporítja majd a technikai tudományok történetét. Csakhogy sikerül-e
Hollandiának sokáig megmaradni e defenzív állapotban, nem fogja-e az áramlat a
partok hosszában elterülő gátakon keresztül törve, e lapályos országot oly beltengerré
alakítani át, mint a XIII. században azzal a területtel tette, melyen most a Zuider-tó
van?...
Az Arai-, Bajkál- és Kaspi-tóban a fauna tengeri állatvilágra
emlékeztet, hogy a szibériai, tatár s kirgiz lapályokon a só-kivirágzások épp
oly gyakoriak, mint a kisebb-nagyobb sóstavak, mindez kétségtelen bizonyíték
arra, hogy az Ural keleti oldalait tenger mosta, mely a Kaspi-tóval, sőt a
Kaukázus felemelkedéséig a Fekete-tengerrel is kapcsolatban volt. E tengernek
megfelelt Dél-Európában a hajdan sokkal nagyobb területtel bírt Közép-tenger,
mely a legjelesebb kutatók szerint az afrikai Saharán át, a Kanári-szigetekhez
közel, az Atlanti-óceánba torkollott, északon pedig az Alpok déli meredek
falait nyaldosta. E korszakban Afrika Spanyolországgal összefüggött, Anglia
Franciaországgal és Jütlanddal oly egészet képezett, mely lehetségessé tette a
dél spanyolországi és francia növényeknek Angol országban elterjedését. Az Északi-tengernek
híre hamva sem volt. Beállott Európában a süllyedés, Ázsiában az emelkedés
korszaka. A szibériai lapályokról visszahúzódott a tenger, számos tavat hagyván
hátra; nálunk pedig Anglia annyira süllyedt, hogy a hatalmas hullámtorlásnak
nem állhatott ellent a porladozó mészből álló calais-i földszoros, s Anglia
sziget-csoport lett, a tenger pedig elárasztván Svédország déli részét, (minek
maradványai a Máler, Wener s Hjelmar tavak) a botniai öblön és az elsüllyedt
Finnországon át a Jeges-tengerrel lépett összeköttetésbe. Finnország ugyan
ismét kiemelkedett, számtalan tava maradván emlékül, Skandinávia ismét
félsziget lett: de délen tovább folyt a rombolás nagy műve, s úgy látszik, hogy
a tenger akarja magát kárpótoltatni az északi részekben szenvedett veszteségei
miatt. A calais-i csatornából a Memel folyóig folyvást hódit….
Rotterdam s Amsterdam kövezete a tenger színénél lejjebb
fekszik, Dünkirchen s Hollandia számos helyein a szántóföldek 1—2 méternyire
vannak a tengerszint alatt. Megjósolhatjuk, hogy a leghatalmasabb gátak sem
lesznek képesek a süllyedő Hollandiát a tenger nyomása ellen megvédeni, s hogy
a hollandi nép új haza alapítására lesz utalva, ha földjével együtt elveszni
nem akar.
*Az
Északi-tenger öble É.-Holland, Utrecht, Geldern, Oberyssel és Friesland
tartományok közt, míg ÉNy-on Texel, Vlieland és Terschelling szigetek
határolják. A Zuider egykoron zárt tó (a rómaiaknál Flevo, későbben Almere)
volt, amelynek ÉNy-i partjait a tenger hullámai a XIII. sz. elején jó részben
elmosták.
1876. 1. 6. Lotz Károly múzeumi falfestményei. I.
A művészetünk majd valamennyi ágában a két utóbbi évtized jóformán meddő volt, sőt minden irányban hanyatlást mutatott. A költészetben Petőfi és Vörösmarty halála, s Arany (reméljük, nem végképp) elhallgatása óta feljebb emelkedést tanúsító műveket nem mutathatunk föl. A zenében Lisztnek és Erkelnek még nem támadtak utódaik, s a színművészet szemmel látható és kézzelfogható hanyatlásnak indult. Egy ágában a művészetnek mégis határozott haladást, s eddig soha nem bírt gazdagságot szemlélünk éppen az utóbbi két évtized alatt: a képzőművészetben.
LOTZ KÁROLY MÚZEUMI FALFESTMÉNYEI: 3. A
magyarok indulása az új hazába
Nem utolsó helyet foglal el a művésznemzedék tagjai közt Lotz
Károly. Itthon levő műkincseink között kétségkívül az elsők egyikét azon képsorozat,
mellyel ő, barátja és művésztársa Than Mór társaságában, múzeumunk lépcsőházát
ékesítette…Három képet mutatunk be. A harmadik képen már indulnak az új haza
felé a harcosok. Egész népözön, mely megindul keletről, hogy vizek ellenében,
népek tömegén át és sivatagokon, utat törjön magának Attila hajdani országa
újból felépítésére. Elől a daliák lovagolnak a népcsoport élén, s egy marcona
vitéz mutatja nekik az utat, melyet a nemzedékről nemzedékre élő szájhagyomány
nem engedett egészen bemohosodni még...
—á—r—
1876. 15. 230. Lotz Károly
múzeumi falfestményei II.
Második képünkön, mely az egész ciklus
negyedik jelenetét ábrázolja, az ősszerződés vérrel való megpecsételését
tünteti fel a művész. A nemzetségfők, kimondva a nemzet egységét a közös
vezérfejedelem alatt, s e fejedelemséget az Almos családjához kötvén, öt
pontban rakják le a magyar (immár ezredéves) alkotmány alapjait, s ősi szokás
szerint fölmetszett karjaikból kiömlő, s egy edénybe felfogott vérrel erősítik
meg a reájuk, s az egész nemzetre nézve kötelező alkotmány-szerződést. E marcona
alakok, melyekben erő és fenség egyesül a daliás nemességgel, jól illenek az
ünnepélyes cselekvényhez, melyet végrehajtani látjuk őket.
Hiú törekvés volna, — írja e falfestmények szakértő s
hivatott ismertetője a Kisfaludy Társaságban, Keleti Gusztáv, — a Lotz-féle ciklus
egyes részeit különös méltánylással kiemelni. Remeknek mondható az egész, s
alkatrészei — mint a gyöngysor — egyenletes tökéllyel folynak egymásból; jellegzetesen
és eredeti zamattal, őserőt lehelve itt, női kellemet amott; teljesen uralkodva
tárgyán mindenütt, amint azt a dúsgazdag tartalom váltakozó természete
követeli, melyet velős rövidséggel, szűk térbe szorított egy-egy csoportozattal
kifejezni, a művész nehéz, csaknem megoldhatatlan föladata volt…
1876. 3. 41. Néhány
felkapott eszméről.
K. városában él egy család, melyben hat gyermek közül a két
idősebb fiú középtanodai növendék. E fiuk mindegyikének van valami magához való
jövedelme, nevezetesen az egyiké egy tehénnek a tej-haszna, miről az naplót
vezet s a bevételt egy bádog szelencébe rakja. A másiknak gondja a háznál a
tojások összeszedése, amiért ő is ura néhány tyúknak, s az ezek után nyert
tojás, illetőleg annak ára az övé, melyről ez is naplót vezet, a pénzt pedig szintén
saját szelencéjébe gyűjti. Emellett mindegyik fiú külön jegyzéket vezet azon
kiadásokról, melyeket a szülök, az ő személyükre költenek, úgymint ruházatbeli,
iskolai stb. kiadásokról. Mikor a szelence megtelik, akkor azt felbontják s tartalmát,
mint tőkét, a nyilvántartás mellett az anya veszi át. A fiuk költhetnek is
pénzükből, de a szülői tanács kikérése mellett. S nincs magyar család, melynek
kebelébe, a sajátságos magyar háztartás folytán, ha más forrásokból és más
eszközökkel is, de szinten változatos s eredményében ehhez hasonló rendszert be
ne lehetne vezetni….
A takarékosság tudománya és
gyakorlása semmiképp sem iskolai tárgy. Amely népet az otthon tanult és
gyakorolt takarékosság meg nem tart, azt az iskolai meg nem menti soha örökké.
Ahol e részben hiba van, ott ezt a családnál szükséges helyre pótolni... Életmódunknak
számba se vételével, körülményekre való tekintet nélkül igyekeznek meghonosítani
oly intézményeket, amelyek fölött igen szépen lehet okoskodni, írni és
szónokolni, de a melyek nekünk többet ártanak, mintsem használhatnak…
A fővárosokban, hol a házi élet egy-két szobán kívül egy
talpalatnyi térre terjeszkedhet, hol házi foglalatosság alig van, hol az élet
kényszer állapotban vergődik, s mesterség pótolja a természetet. A fővárosokban
az óvodák es gyermekkertek igenis szükséges intézetek lehetnek. De a mi vidéki
magyar városaink őrizkedjenek e részben a fővárost utánozni. Tévesztett és veszélyes
irányú áramlat ez, mert kórállapotot örökít meg, káros elhanyagolásával annak
az egyedül egészséges iránynak, mely szerint az anyák az oktatói gyermekeiknek,
öt-hat íves korukig, a mikor rendes iskolába járásuk ideje beáll.
A mi magyar községeinkben óvodák csak,
mint ingyenes, jótékonysági intézetek szükségesek, szegény napszámos szülök
gyermekei számára.
Az egyik-féle felkapott intézet tehát,
mely ellen szót emelek, az iskolai takarékpénztárokon kívül, az óvoda. A másik
a gimnasztika. Azt a gimnasztikát értem, melyet annyi apparátussal, oly nagy
tüntetéssel behoztak országszerte, kis és nagy iskolákban, de a mely szintén
csak fővárosi divat. Óraszámra adnak be nekik ennyi s ennyi sor hetet a vallásosság,
ennyit az erkölcs, ennyit az értelem, ennyit a képzelet és emlékezetszükségére.
A fővárosokban, hol a
házi élet egy-két szobán kívül egy talpalatnyi térre terjeszkedhetik, hol házi
foglalatosság alig van, hol az élet kényszer
állapotban vergődik, az óvodák es gyermekkertek igenis szükséges intézek
lehetnek. De a mi vidéki magyar városaink őrizkedjenek e részben a fővárost
utánozni. Tévesztett és veszélyes irányú áramlat ez, mert kórállapotot örökít
meg, káros elhanyagolásával annak az egyedül egészséges iránynak, mely szerint
az anyák gyermekeiknek, öt-hat íves korukig, a mikor rendes iskolába járásuk
ideje beáll, a legalkalmatosabb nevelői és oktatói lehessenek.
Hová lettek a labdázásnak azok a
sokfele nemei, és azok a versenyek birkózásban, futásban, ugrásban, emelésben,
Hajításban, amiket csak a negyvenes években is elemi iskolák, gimnáziumok, sőt
kollégiumok növendékei seregestül gyakoroltak a vásártereken, a város alatti
gyepen, a temetőkben és mindenütt, ahol alkalmatos helyet találtak? Ma a
gyermekek már az életunt emberek időtöltéseit majmolják komoly szenvedéllyel. Merev,
kimért gépiesség, melynél egyrészt pöröghet a nyelv, hangzatos szólamokban
áradozhat az álpátosz, másrészt feszülhetnek s edződhetnek az izmok, de a szív
rideg s a lélek alant marad.
Ebbe a rendszerbe tartozik a divatos gimnasztika, mely
szintén recipe szerint méri ki a mozgás adagjait a kar, mell, derék, láb, stb.
izmainak, de el nem foglalja, s gerjedésre nem indítja sem a lelket, sem a szívet.
Napról napra több jelből észlelhető, hogy a társadalom fennmaradásának és
fejlődésének, a társadalmi életnek eddig ismert és megállapított kellékei s
feltételei megváltoznak. A család veszti azokat a tulajdonságait is, melyeknél
fogva eddig még a házi tűzhely melege hatotta át és élteti a társadalmat. És ez
a végzet be is teljesedhetik az emberi nemen, amikor a társadalom a család nélkül ellehet. De mi még nem tudjuk belátni
és kivenni az emberi együttélésnek azt az alakzatát, az együvé tartozásnak azt
a biztosítékát, mely a társadalom alkatrészei közt a családot pótolhatná. Lehet,
hogy ma már öntudatlanul is e cél felé gravitálunk s tévelyegvén, az új
központot elvégre fölfedezzük: de míg az sejtve sincs, addig ne siessünk
öntudattal nyakra-főre életbe léptetni oly intézményeket, melyeknél fogva a
család idő előtt tönkre megy, anélkül, hogy helyette csak támaszpontot is
tudnánk találni. Vagy hát vessük el a gyeplőt, s ahogy lesz, úgy lesz: de akkor
legyen vége a házi tűzhely felőli ábrándozásnak és iktatassák az üres frázisok
sorába, melyeknek csak volt jelentésűk.
rz
1876. 11. 171. Az árvíz alatt.
A régi városházán fekete tábla van
kitéve, melyre a vízállást jegyzik föl. Március 3-án este 22 láb 8 hüvelyknyi
árvizet jelentett; március 4-én, 5-én, 6-án ugyanannyit. A víz nem akar apadni.
Most is víz borítja az elöntött részeket; a Duna alsó vidékein pedig
szaporodott a szerencsétlen városok, községek és falvak száma, melyek az
özönvíz apadását várják. Ily hetekig tartó árvízről nem is álmodott senki.
A fővárosban sokan a Duna szabályozást
okolják, nevezetesen a soroksári Duna-ág elzárását. De vajon mit okolnak Mosontól*
kezdve, le egész Pancsováig? A budaiak és ó-budaiak kérték is a soroksári ágat
elzáró töltés széthányását. A szakértők kimondták, hogy az nem vinné el a
vizeket az elöntött utcákból és házakról. A szakértőknek és mérnököknek van
most elég dolguk és stúdiumra való alkalmatosságok. A mérnök és építész-egylet
tagjai külön gőzhajón járták be az elöntött vidék egy részét, hogy a roppant árvíz
hatását tanulmányozzák.
*Moson (németül: Wieselburg) Mosonmagyaróvár
része
1876. 11. 169. Borostyám
Nándor: Az ellenséges Duna.
…Egy-két házban, melynek egyik-másik
fala dőlt csak ki, almáriumot, ágyat, széket látsz lebegni a porhanyós
vályogfal sarával kevert vízben, mely a mestergerendát éri el majdnem. A magas
kútgém alig néhány lábnyira áll ki a vízből. Egy összedőlt házból csupán egy
keskeny darab fal maradt épen, s azon még ott függ sértetlenül a konyhaedény:
néhány lábas és fazék. Mily csodás szeszélye a véletlennek, hogy ép a
legtörékenyebbet tartja épségben.
Ha a pusztulás e siralmas helyéről
csavargőzösön térsz vissza a fővárosba: magad előtt látod az elöntött
Margit-szigetet s a budai partot is, melynek hosszú főutcáján — hol itt-ott az
ablakok keresztfájáig ér az ár — egyre ladikok sürögnek-forognak. Egyik rajzunk
ebből mutat be egy részletet. Budán, úgy ahogy beletörődnek az emberek a keserű
kényszerhelyzetbe. Az élénk forgalom, mely máskor a vízi város főutcáján, a
bomba- s a fazekas-téren uralgott, most a várhegy lejtőjén fekvő utcákon oszlik
meg, hová a legmagasabb árvíz sem hatolhat föl. A boltjaikból kiszorított
kereskedők, az áruhelyeikről elűzött mészárosok és hentesek, s mindenekelőtt a
kofa-nép most ideiglenesen ezen utcákban ütöttek tanyát. Falragaszok útján
hirdetve vásárlóiknak, hogy az árvíz tartama alatt hol találhatók. Fölfordult
világ mindenütt.
www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,572,0,0,1,0
1876. 12. 182. Vaszary Kolos - Guzmics
Izidor: Az 1825. pozsonyi
országgyűlés megnyitása és első ülései.
Az 1825-ki országgyűlést 1825. július
3-án Bergamo-ban kelt királyi levél szeptember 11 -re hívta össze Pozsonyba,
mely napon minden követnek meg kellett volna ugyan jelennie, de a bevett szokás
szerint még három nap engedtetvén a gyülekezők varasára
13-dik Szeptemberben kérdésbe jött, hogy magyar nyelven
íródjon-e csak a Regnicolaris Sessiók Diariuma, vagy deák nyelven is, mint ezelőtt
volt…
14-ik Szeptember volt a legelső országos gyűlés, kezdődött 10 órakor.
Méltóságos Szögyényi Zsigmond Personalis úr mondott egy szép beszédet a
Statusok palotájában, melyben gratulált a Rendeknek, és a Diéta célját, úgymint
a Királyné koronázását, és az ország dolgainak igazgatását adta elő magyar nyelven…Mind a két Tábla a Jezsuiták
templomába ment, hol maga a Prímás szolgált misét.
17-kén volt pompás bejövetelek Ó Felségeknek Pozsonyban, mely
solemnitás sok hazafit, sok idegent Pozsonyba csalt…Ő Felségek a Király és és
Királyné délutáni ötödfél órakor érkeztek Pozsonyba, utazó kocsikon, és a Prímás
külső kastélya előtt levő térségen (Fürsten Alléé) készített pompás sátorban
szállottak be, hol maga a Prímás köszönté a Felséges Vendégeket deákul, s ezt viszonozta Ő Felsége….
Gróf Sándor* Ő Felségek Sátora elébe rúgtatván, három oly borzasztó
ugratással tette parádéját, hogy kik
látták a hely méltóságáról elfelejtkezve felkiáltottak, és magát a Királynét is
felkeltette üléséből ezen salto mortale, hogy állva szemlélje a tüstént földre
terülő és lelkét kiadó lovagot….
18-án Ö Felsége a Király is királyi méltósággal, több fő
emberektől kísértetve megjelent, és az ő számára készült trónuson ülve magyar
nyelven köszöntetett herceg Koháritól. Erre Ő Felsége deákul felelt…
*gróf Sándor Móric, az Ördöglovas. Nyaktörő
lovas mutatványairól és viharzó vágtáiról Európa-szerte beszéltek. wiki.
1876. 12. 186. A Stone-féle nyereg-vaspálya.
Budapesten is naponként tapasztalhatunk,
hogy a lóvonatú vasút a kocsi-forgalomnak, ez pedig a gyalog közlekedésnek
mindegyre útját állja, mi által természetesen hosszabb-rövidebb késedelem áll
be…
Stone amerikai tábornoknak úgynevezett
nyereg-vaspályája az utcák színe fölött halad olyanformán, hogy az utcai rendes
közlekedés alant háborítatlanul folyhasson a maga megszokott útján. A teherszállító
kocsikat egyetlen sínre téve vagy sodrony-kötélre függesztve vontatják tova…
A Stone-féle kétemeletes kocsi vas
oszlopokon nyugvó hasábidomú szögletes vágányon halad. E vágány, vagyis a vaspálya
teste rácsozott vasgerenda, melyre fölül az egyenként egymás után haladó
kerekek számára egy sin, alul pedig két felöl a párosával egymás mellé
helyezett irányzó hengerek számára egymással párhuzamosan haladó két sin van
alkalmazva.
A Stone-féle nyereg-vaspálya.
A Stone-féle vaspálya mozdonyának a
felső, vagyis hasábos vágány mindkét oldalán kettős kazánja és saját tengelye
körül forgó gőzgépe van. Egyik rajzunk e célszerűnek látszó találmány
keresztmetszetét, a másik ugyanannak oldalképét mutatja, ez utóbbi azt is
kellőképen előtüntetve, hogy ez uj szerkezetű utcai vasút a rendes gyalog
közlekedést csakugyan legkevésbé sem akadályozza.
1876. 12. 180. B. N.: Budai árvízképek
…A kiöntés csak azon
alacsony fekvésű útvonalra terjed, mely a Gellérthegytől Buda Újlakig nyúlik
el, s a lánchídon felül vízivárosi fő-utca, azon alól pedig tabáni fő-utca név
alatt ismeretes. De ezen útvonalnak is vannak víztől megkímélt helyei; így a lánchídtér,
s környéke. A Margithíd följárójától a császárfürdő felé vonuló utcának azon
részlete, mely e fürdőhöz közelebb esik. E pontok 27—28 láb magasságban fekszenek:
a víz odáig nem hathatott el. A császárfürdőn felül azonban a Buda-újlaki és
ó-budai partrészlet egész hosszában el van öntve…
A tabáni s a vízivárosi főutca ugyanis már 20 lábnyi
vízállásnál el lett öntve. E víz természetesen nem a parton csapott át, mely
Buda egész hosszában magasabb 20 lábnál, hanem a csatorna-nyílásokon át tódult
az utcára. Mert a budai csatornák nem voltak elzárhatók, mint a pestiek…
A
száraz helyekkel csónakok tartják fenn a közlekedést. A derék evezősök —
köztük tűzoltók is — fáradhatatlanul szállítják ki, s be az elöntött házak
lakóit. A bombatér, máskor élénk piaci élet színhelye, s telve mészárosok, hentesek,
zöldségárusok áruhelyeivel: most nagy tó, melyen csónakok sürögnek-forognak.
Hasonló képet tár elénk a Gellért északi lejtőjének aljában elterülő tabáni főutca.
Budai árvízi képek: A
vízivárosi plébániatemplom a Bombatéren. (1876)
Ha a lánchíd felől jössz: egy keskeny földnyelven, mely a
rakpart rostélyfala mentén vonul el, jó darabnyira magad előtt látod a
kiöntést, mely a Széchenyi szállodától
a Debrecen szállodáig terjed, ahol
pallóhíd köti össze az említett földnyelvvel a dombnak vivő utcát. E
deszkajárdán túl azonban az elöntött tabáni fő utcát látod előtted, hol csupán
csónakokon közlekednek. Az emberek itt is beletörődtek a kényszerhelyzetbe. A
boltok zárva, a földszinti lakások vízben, ellenben az emeletekben élet,
mozgalom. A Duna soron azonban sok ház egészen üresen áll, minthogy azok
mélyebben állnak vízben. Egy pár állapota már most is rosszal fenyeget. Itt-ott
azonban nyitott bolthelyiség tűnik szemedbe. Csakugyan: emberek tanyáznak a pár
lábnyi mély vízzel telt boltban. Egy élelmes pálinkamérő deszkákból állványt
rögtönzött boltjában, s bár a helyiségben térdig érő víz van: az állványon
száraz lábbal foglalhat helyet az érdemes pálinkázó közönség… Szerencsére csak
néhány ház dőlt be Óbudán. azonban félni lehet, hogy az árvíz eltakarodása után
számuk jelentékenyen fog szaporodni.
1876. 18. 281. Kvassay Jenő: A párisi szekerekről
Nem regényes helyek, érdekes
csoportozatok vagy képtárak és gyűjtemények köréből akarjuk tárgyunkat meríteni.
Megelégszünk szerényebb témával is és olyasmit kísérlünk meg leírni, amit író
nem igen vett tolla hegyére — a párisi szekereket.
Ha a városligetben olykor-olykor kétkerekű csézában két lovat
egymás elé látunk fogva, ha nem is fakadunk ki élőszóval némely fiatal dandyk különcködésén,
de szempillantásunk elárulja, hogy mily gondolatokat keltett fel bennünk. Parisban
öt-hat lovat láthatunk ugyancsak kétkerekű taligákba egymás elé fogva,
négykerekű szekér pedig a ritkaságok közé tartozik.
A kísérletek, melyek a két és négykerekű szekerek
összehasonlítása céljából történtek, világosan kimutatták, hogy az erőveszteség
az előbbieknél tetemesen kevesebb, amint ez várható is volt. Mindenekelőtt a
tengely-súrlódás annyival kisebb, minél nagyobb a kerék átmérője. Ugyanazon
sebesség mellett kevesebb a fordulati szám. A kétkerekű szekereken pedig oly
nagy kerekek vannak, hogy a tengely síkja a ló szügyével egybe esik, mi
egyszersmind másik oka annak, hogy az erő még jobban kihasználtatik. Mert az
erő és haladás iránya egybeesik, míg például hajóvontatásnál, hol az erő és
haladás iránya szöget képez, annál több a veszteség, minél nagyobb a vontató
kötél és a haladás iránya közötti szög. A kísérletek és az elmélet egyaránt
igazat adnak a kétkerekű taligának. Egyetlen hátránya szerintünk az, hogy
állandósága, stabilitása kisebb. Hamarabb felfordulhat rossz úton, mint a
négykerekű szekér, miért is nálunk, hol a jó utak ritkák, mint a fehér holló,
nem egyhamar kaphatnak lábra. Magyarország abban a mértekben fog emelkedni, a
mily mértékben lehetővé válik a kétkerekű szekerek használata a négykerekűek
ellenében, vagyis a mily mértékben javulnak országos, megyei és helyi útjaink.
A francia és angol kétkerekű szekerek között az a lényeges eltérés van, hogy
míg a francia szekér a tengely körül teljesen egyensúlyozva van, azaz sem
üresen,„ sem terhelten nem nehezedik semmi teher a vonó állat hátára, addig az
angol szekereknél a tengely kissé hátrább van téve, mi által a súly egy részét
az állat hordani kénytelen, mint például a hátas ló.
1876. 22. 340. Az élettani intézet Budapesten.
…Minden embernek tudni kellene,
melyek testének részei, s miként működnek ezek. Csakis tudással ítélhetjük meg
helyesen azt, hogy mi szolgál egészségünknek javára, s miként óvhatjuk meg
magunkat az egészségünkre veszedelmes ártalmaktól. Az egészségtan tételeit csak
ugy érthetjük meg, s azt ugy egészben, mint részeiben csak akkor
méltányolhatjuk, ha az élettan körében eléggé otthonosak vagyunk. Az élettan
azonban nemcsak azon okból fontos, mert az egészségünk védelme végett szükséges
ismeretek megszerezhetését lehetővé teszi. Megtanít arra, miként lehet az
állatok és az ember felettébb bonyolódott szervezeteit a kutatásoknak
hozzáférhetővé tenni, s azokhoz kísérleti utón kérdéseket intézve, még a
legrejtettebb részek működését is kitudni…Az intézet vezetője dr. Jendrassik
Jenő tanár, már évek óta sürgette egy uj élettani intézet létesítését…Trefort
Ágoston vette át a közoktatás vezetését, s ínséges viszonyok közt sinylődő
tudományos intézeteink épitése ügyét páratlan buzgósággal és ritka eréllyel felkarolta.
Az intézet az Esterházy-utcában
fekszik, mind a négy oldaláról szabad, s így annak minden helyiségébe elegendő
világosság és üde levegő jut. Rajzunk annak homlokzatát és északi oldalát
mutatja, honnét az intézetbe a bejárás vezet. Skalnitzky építész azon volt,
hogy az élettan tudományos fontossága már a külsőben kifejeztessék, s valóban
az épület igen díszes és fővárosunk legszebb palotái közé sorozható. Főrésze
egy emeletes, az oldalszárnyak azonban földszintiek s a pince-helyiségek mind
intézeti célokra használhatók.
Az épület középpontját a nagy tanterem
képezi, mely magasságban földszintet és egy emeletet foglal el, s 160—200
hallgatót fogadhat magába. Itten történt f. hó 20-án az intézet bemutatása
fényes közönség előtt. Ott láttunk számos országgyűlési képviselőt, a Magyar
Tudományos Akadémia több tagját, egyetemi tanárokat, fővárosi tisztviselőket,
hírlap-tudósítókat, kik nagy figyelemmel hallgatták Jendrássik Jenő előadását s
érdekeltséggel nézték a véghezvitt kísérleteket…
Az intézet négy
osztályból áll, melynek egyike a górcsövi vizsgálatokra, másodika természettani
élettani kutatásokra, harmadika élőállatokon történő kísérletekre, míg
negyedike élettani vegytani munkálatokra szolgál. Ennek három földszinti szoba,
kis tanterem és három pincehelyiség ideiglenesen a közegészségtani tanszék
részére engedtetett át. Az első emeleti utcai helyiségekben a tanár és a
tanszéki segédek lakásai vannak, míg a szolgák részint a földszinten, részint a
pince-helyiségekben laknak, hol még a kísérleti állatok (házinyulak, kutyák,
lovak) tartására szolgáló ólak is találhatók, valamint ott van az egész épület
részére szolgáló forróvíz-fűtés központi készüléke is. X
1876. 24. 375. Amerika
fegyvergyárai.
A Remington-féle fegyvergyár Ilionban, Új-York államban,
nemcsak Észak-Amerikának, hanem az egész föld kerekségének legnagyobb
fegyvergyára. Az 1870—71-iki francia-német háború alatt e gyár vállalta el a
fegyverszállítást a franciák számára. A gyártelep valóban óriásinak mondható,
minthogy Remington gyárépületei több, mintnégy hold területet foglalnak el. A
gyártulajdonos 1300—1400 munkást foglalkoztat gyárában. 6—10 000 tonna szenet
használ föl évenként, s rövid hét hónap alatt több, mint 170 000 darab első
minőségű fegyvert tud előállítani. A Remington-féle fegyvergyár, mely 45 év óta
áll fenn, az egész világon a legnagyobb. Ha szükség van rá, egyetlen nap alatt
1400 saját találmányú kitűnő hátultöltő puskát képes tökéletesen elkészíteni.
Az utóbbi évtized alatt e gyár hatalmas virágzásnak indult. E fölvirágzást Remington
főleg az 1866-diki osztrák-porosz háborúnak köszönhette. Akkor kezdték belátni
az európai hatalmak, hogy mily gyarlók az általuk addig használt lőfegyverek a
poroszok puskáihoz képest.
Egyetlen amerikai fegyvergyár több fegyvert képes készíteni,
mint Angol ország összes fegyvergyárai együtt. Hogy 300 000 darab Martini-Henry
féle lőfegyvert előállítsanak, melyekkel az angol hadsereget ellátni 1871
elején elhatározták, az összes angol gyáraknak négy egész évre volt szükségük…
A hartfordi gyár nem csupán a
Beadan-féle hátultöltő fegyvereket, s a híres Colt-féle revolvereket, hanem az apróbb
fajtájú nehéz lövegeket (ágyúk) mindenféle típust, bárminő mennyiségben elő
képes állítani…
1876. 27. 427. Egy muszka Jászberényben
Jászberény magyarságát ugyan csak
kedvező világításban tünteti föl a kormány azon eljárása, hogy a veszedelmes pánszláv
izgatókat — akár külföldiek, akár belföldiek — Jászberény városába internálja.
Az a muszka, kinek a tavaszon mutattak ott lakást, elég művelt, és sok nyelvet
beszélő fiatalember; elég érdekes alak is helyzeténél fogva, mert a hír azt
beszéli róla, hogy Andrássy Gyula gróf és Gorcsakoff herceg egész diplomáciai
tárgyalást folytatnak felette. A fiatal muszka csakugyan politikai ügynök, mint
a nála talált iratok mutatják. Az orosz kormány azonban követeli kiadatását,
azon az alapon, hogy ez az ember csaló, kinek iratai hamisak, s így az orosz
kormánynál kell elvennie érdemlett büntetését. Minthogy azonban az iratok
nagyon is hitelesnek mutatkoznak, s a csalásnak semmi nyoma, még árnyéka sem
mutatkozik bennük, Andrássy nem szolgáltatta ki, hanem letartóztatta
igazolásul, hogy t. i. Oroszország keze csakugyan kotorász a délszláv dolgokban
Dunán innen és Dunán túl. A belügyminiszter tehát leküldte Jászberénybe, s a
jászkun kerületek alkapitányára* bízta azon meghagyással, hogy nagyon kell rá
vigyázni, de úgy, hogy az ipse szabadnak érezze magát. Az alkapitány úr (Sipos
Orbán) dilemmában érezte magát, hogy biztos őrizet alatt is, meg szabadon is
tartsa az ifjú kozákot, mert nem igen lehet vele alkudozni — miután
kijelentette, hogy kedvező alkalommal okvetlenül meg fog szökni. Amily kedélyes
és fesztelen volt e nyilatkozat, éppen oly őszinteséggel adatott tudtára, hogy
a szökést nem jó lesz megkísérteni, mert az ina, vagy az a fölött domboruló
testrésze, megérezheti, hogy Jászberényben lehet tréfálni, de nemcsak
meggymaggal szokás lövöldözni. A fiatalember a jászkun kerületi törvényhatóság
és a jászberényi királyi törvényszék közös udvarán egészen szabadon sétálgat. Ott
az udvaron még csak annyit sem vesz észre, hogy figyelemmel kísérik. A kíváncsiakkal
szívesen áll szóba, ha németül, franciául, vagy valamelyik szláv nyelven tudnak
beszélni. De már kinn a városon nem járhat olyan otthonosan, mert a jászkun
alkapitány nem kockáztathatja azt, hogy önkénytelen vendége be találja szavát
váltani, azért rendesen őrökkel kísérteti. Különben pedig mindezek mellett is
jól érzi magát a fiatal gavallér, s mindennel el van látva, amire szüksége van
s mindent megszerezhet gyönyörűségére, és amire költsége telik.
Nemsokára pajtása is lesz, mert a
nála sokkal veszélyesebb, hírhedt pánszláv izgatót, Pelagics-ot is Jászberénybe
fogják szállítani. Csak a múlt évben kísértette ki e kétes jellemű zavargót
kormányunk a magyar állam területéről, s az utóbbi bolgár lázadásnak egyik
legszájasabb vezére vált belőle. Pár nappal ezelőtt egy csapattal jött át
határunkon, s egy katonai őrjárat elől elmenekült. De megtalálták a közös
hadsereg katonái s június 28-án már Budapesten volt, hol egy kicsit megpihent.
A pihenést majd Jászberényben folytatja, hol ő is Sipos Orbán jászkun kerületi
alkapitány úr gondos figyelemben részesülő vendége lesz.
*Midőn Dobó István átvette az egri vár vezetését, Ghemes Ferenc kapitány alatt két alkapitány, 14 tizedes s
120-30 legény állott.
http://193.224.44.190/hvt/2kot/23r29fej.htm
1877. 11. 166. Az
első keresztesek Magyarországon.
…II. Orbán pápa 1094-ben Piacenzában
egyházi zsinatot tartván, maga is felszólította a keresztyén fejedelmeket a
szent föld visszafoglalására. A felhívás rokonszenvre talált a francia, angol,
spanyol, burgundi és német fejedelmeknél és népeknél: a kereszthadjáratot
elhatározták… Méltatlan gyilkolással indult meg az első keresztes háború. A
magyarok meghallván a borzasztó gyilkolás hírét, fegyverre kaptak s haddá
csoportosultak a keresztesek ellen…1096 június közepén egy minden eddiginél
nagyobb, kétszázezerre menő gyülevész sereg jelentkezett a határszélen Emico,
rajnai gróf vezérlete alatt. Klastromból megszökött apácák, férfiruhába
öltözött feslett életű nők egész hada keveredett itt össze a kalandorok és martalócok
seregével. Vezérük maga már otthon is j inkább rabló volt, s a merre vonult,
mindenütt kegyetlenkedett. Már ettől Kálmán is megtagadta az átvonulást. De ők Óvárt bevették, magát a királyt is ostrom
alá fogták s erősen szorongatták Mosonyban.
Ennek ostromát tünteti fel képünk. A magyarok vitézül ellent álltak a túlnyomó
erőnek, sokszor intéztek ellenük sikeres kirohanást…
Kálmán, látván a keresztesek készületeit, maga is
meggyőződött, hogy ez lesz az utolsó ütközet, mert a falak már tovább ellent
nem állhattak. Összegyűjtötte tehát seregét, s lelkesítő beszédet intézve
hozzá, oly erővel rohant a győzelmét már markában tartó ellenségre, hogy az
rémült futással menekült. A roppant keresztes had részben a magyar kardok
alatt, részint a Duna és Lajta vizében, részint a mocsárokban csaknem egészen
megsemmisült, sokan foglyul estek. Emico visszamenekült hazájába, hol meg is
halt. A monda azt beszéli róla, hogy halála után több társaival együtt látták
őt lánggal égő páncélban bolyongani, kérve az embereket, hogy alamizsnát
adjanak a szegényeknek, imádkozzanak lelkéért és bűneinek bocsánatért. E
gyülevész nép után, szeptember utolsó hetében Bouillon Gottfried lotharingi
berezeg testvére Balduin, Greis Werner és flandriai Balduin vezérlete alatt
százezernyi jól fegyelmezett had érkezett az ország határaihoz. A vezérek innen
tizenkét tagból álló követséget küldtek Kálmánhoz, megkérdezni, miért bánt úgy
az Emico hadával? Kálmán fényesen fogadta a követeket pannonhegyi palotájában,
s elmondván okait, találkozóra hívta meg Gott-friedot Sopronba, vele a sereg
átkeléséről értekezendő. A fejedelem értesülvén Emico viselt dolgairól,
teljesen megérdemeltnek monda sorsát s 300 lovag kíséretében Sopronba ment, hol
a fejedelmek találkozáskor barátságosan megölelték egymást….
*
Könyves Kálmán (1074 körül – 1116. február 3.) magyar király 1095–1116 között. I. Géza fia,.Tanult
királyunk volt, s ebből ered a "Könyves" név….A keresztes háború
során Emiko gróf már nem kapott engedélyt a belépésre, ezért ostrom alá vette Mosonyt. A király azonban itt is győzelmet aratott…wiki.
1877.
20. 307. Képek a keresztes háborúkból.
VI. Jeruzsálem bevétele.
Nem követhetvén nyomról nyomra a
keresztesek fáradalmas útját, folytassuk a történet följegyzését Jeruzsálem
falainál.
Jeruzsálem négy hegyen épült, melyek
neve Zion, Akro, Moria és Bezetha.
Jeruzsálemtől éjszakra olyan a vidék, mint egy síkság, de
éjszaknyugat felé emelkedő. Kelet felé folyik a Éidron patak, mely nyaranként
rendesen kiszárad s csak a Moria hegyen fakadó Sziloe forrás nyújt kevés sós és
kellemetlen izü vizet. Éjszakról délfelé terjed a Joszafat völgye, mintegy 10
000 lépésnyi hosszuságban és 400 lépésnyi szélességben. Kelet felé esik a
Gecsemane kertje a gyönyörű kilátást nyújtó olajfák hegye tövében. Ebben a
korban a városnak négy kapuja volt. A város ama részeit, melyek a természettől
nincsenek eléggé védve, kettős fal veszi körül, s Zion északnyugati fokán van a
Dávid tornyának nevezett vár, mely rendkívül erős. Az itt Omar kalifa által
épített mecset is erős falakkal és árkokkal van körítve, s elő-udvarába hét
roppant kapu vezet, mind tornyokkal megerősítve.
A KERESZTES HÁBORÚKBÓL:
JERUZSÁLEM OSTROMA. — (Dóré rajza)
1877. 22. címlap. A budai
honvéd-emlék leleplezési ünnepélye
Ez idén, huszonnyolc év múlva,
állítottak emléket a Buda vára ostrománál elesett honvédek hamvai fölé. Azt
fölavatni jött most ide a kis gyülekezet.
Keskeny, hosszú a sírhalom, ahol az elesettek pihennek. Ennek
közepén emelkedik a gúla-alakú szürke márvány-síremlék, négy golyón nyugodva,
tetején égő bombát ábrázoló jelvénnyel. Egyszerű sirkő csak, monumentális
igények nélkül,
A BUDAI HONVÉD-EMLÉK
LELEPLEZÉSI ÜNNEPÉLYE
A sírkő négy oldalán a következő
föliratok olvashatók.
A
homlok-oldalon: Itt nyugszanak az 1849
május 21-én Budavára bevételénél elesett vitéz honvédek porai. Áldás emlékükre!
A hátsó
oldalon: Az 1848/9-ki honvédek emléke
éljen örökké!
A jobb
oldalon: A honért és függetlenségért
vérzettek el.
Végre a
negyedik oldalon: Felállította a budai
honvédegylet által kiküldött bizottság 1877 május 21-én.
-rs
Az emlékmű a
MOM-parkban, az egykori
Németvölgyi temető helyén áll.
http://www.hegytortenet.hu/gyujtemeny
1877. 22. 342. Képek
Romániából
Amint híre terjedt, hogy az oroszok átlépték a Pruthot, lett
nagy rémület Romániában. Mindenki bizonyosnak hitte, hogy a török, mint minden
eddigi orosz elleni háborújában, úgy most is átjön a Dunán megszállani a jobb
parton álló erős váraival átellenes pontokat…Lett tehát rettentő futás minden Dunamenti
városból és faluból, befelé a távolabbi vidékre. Gyurgyevóról az első három
napon át minden 2—3 órában egy-egy zsúfolásig tömött vonat indult Bukarest
felé, a falvakról a nép szekerekre rakta féltettebb házi bútorait s gazdasági
eszközeit és futott…
Mikor Abdul Kerim meglepte a világot megfoghatatlan
mozdulatlanságával, melyet méltán néztek mindenütt a török tehetetlenség kiáltó
bizonyságának: akkor a román katonaság újra megszállta a 10 napig üresen állott
erős és Viddin fölött uralkodó Kalafatot, a szétriadt lakosság pedig visszaszállingózott
a Dunához és folytatni kezdte rendes foglalkozását…
A kozákok most sem sokkal szebbek, mint mikor hazánk földjét
taposták. Ronda ruházatú, apró lovú, hosszú lándzsával és revolverrel
fegyverzett vöröses képű, durva kinézésű emberek. Most még a velők egy hiten
lévő s már szövetségesnek tekintett románok irányában elég előzékenyek, hanem
Kis-Oláhországban megjelenésük — holott az egyezmény szerint ide nem jöhetnek —
mutatja immár, minő tiszteletben tartják az oroszok a gyöngébbnek tett
ígéreteket! Az előcsapat bejövetelét láttuk. Adja Isten, hogy mihamarabb
megláthassuk az utócsapatnak kitakarodását is!
1877. 23. 356. Sámi
Lajos. Oroszország belső bajai
Az orosz népet ma még nem tarthatjuk európai nemzetnek;
tényleg félig-meddig az de lényegében ma is keleti és ázsiai, legalább is
annyira mint a török nép, sőt ha igazságosan ítéljük meg a dolgot, igen sok
tekintetben ázsiaibb és keletibb emennél. A nyugat nemzetei, az angolok,
franciák s még a németek is, úgy látszik, hogy az orosz életet, sőt nem ritkán
az orosz nemzet ós kormány tényeit és szándékait is, egészen nyugat-európai
szempontból ítélik meg, holott ha közelebbről veszik szemügyre s gondos tanulmányuk
tárgyává teszik az orosz viszonyokat, rögtön látni fogják, hogy az orosz nép s
az orosz birodalom csak földrajzi véletlenségből, tehát csak esetlegességből
tartozik Európához.
Szeretik felhozni Oroszország barátai, hogy e birodalom és
lakói Nagy Péter cár kora óta óriási előhaladást tettek a művelődés terén. A
dolog nem áll így egészen; Oroszország nem tett oly nagy előhaladást, mert a
reform-áramlatokkal szemben mindig passzív magatartást tanúsított, hanem tétettek
vele a viszonyok és körülmények. Oroszország csekély fokú civilizációja
olyas valami, a mit népére mintegy ráerőszakolt ugyan a külső, nyugati
befolyás, e nagy ellenállhatatlan hatalom, melynek azonban céljaival, eszméivel
és törekvéseivel az orosz nép soha sem rokonszenvezett, s azokat nem tette a
magáéivá; vérévé, testévé nem váltak azok.
Kényszerűségből alá vetette magát e parancsoknak, de azokban
sohasem nyugodott meg. Kedvetlenül és zúgolódva fogadott minden újítást. E
változtatások európai színezetű állammá tették Oroszországot, de az oroszokat
nem tették európaiakká. Ma is oroszok ők, abból a régi, félbarbár, fél-keleti
fajtából, a melyhez a mongolok és tatárok tartoztak, s gondolkozásmódjuk ma is
olyan, mint őseiké volt századok előtt.
Egy s más dologban mégis közeledtek az oroszok a nyugati népekhez-
A szocializmus, kommunizmus és nihilizmus óriási mértékben van elharapózva
közöttük, annyira, hogy ha Oroszország veszteni talál a mostani háborúban
(kívánjuk neki teljes szívünkből!), akkor aligha bomlásnak nem indul a roppant
birodalom egész belső mivolta. Oly tömérdek különböző nemzetiségből, vallásból
és felekezetből álló birodalom és társadalom a legszigorúbb zsarnoki kormányzás
alatt nem is állhat fenn sokáig. Csak közelebbről is olvashattunk szocialista
mozgalmakról és összeesküvésről Oroszországban; felforgató és romboló eszmék
terjedéséről…
A szocializmus mégis be tudott szivárogni Szt.-Pétervárnak
árgus-szemű őrködése mellett, s az egyenlőség ós testvériség eszméi hódításokat
tettek úgy a moszkovita főurak fővárosi palotáiban, mint a Fekete- és
Káspi-tenger partjának és az Ural bérceinek távol eső helységeiben. S a mi e
fontos jelenséget még feltűnőbbé, meglepőbbé teszi, ez ama bámulatos
könnyűségben és gyorsaságban áll, mellyel —a muszka népfaj és gondolkozásmód
alantias voltánál fogva — minden uj eszme vízözön módjára terjed szét az ottani
nép milliói között…A kommunizmus és internacionálé szelleme, mely Francia-,
Spanyol- és Olaszországban egészen kihaltnak vagy legalább is alvónak látszik,
Európának legzsarnokibban kormányzott és legműveletlenebb népénél ütött állandó
tanyát.
1877.
25. 395. Dr. Kossutány Tamás, magyar-óvári
gazdasági akadémiai tanártól „Magyarország jellemzőbb dohányainak kémiai és
növényélettani vizsgálata" című tanulmány első része jelent meg a
természettudományi társulat kiadásában; a csinosan kiállított füzet bolti ára 1
frt; társulati tagoknak 80 kr. Szerző 150 dohányfajtát tett vizsgálatainak
tárgyává, s egy táblázatban kimutatja azok ammóniák, nikotin, hamu és salétrom
tartalmát. Egy másik táblázatban bemutatja a talaj befolyását a dohány
minőségére, majd meg szakavatottan értekezik a művelésmód s az erjedés
befolyásáról a dohányra. Végül a különböző fajú dohányok kóstolásának
eredményét teszi közzé, melyeket Deininger Imre szintén óvári tanár végzett, ki
a dohányfajok izét, zamatát, égését és erősségét bírálta meg. Ennek bírálata, melyhez
csibukot használt, az elemzés eredményeivel elég jól egyezik. A pipázókat
érdekelheti e munka. Többi közt azt mondja a szerző:
Az égés minőségének a dohány erős voltára befolyása van, s
pedig minél jobb égésű a dohány, annál gyengébbnek tetszik az. Ez okból minden
körülmény, mely a dohány égését elősegíti, gyöngébbé teszi azt. így befolyással
bírnak: a dohány nedvessége, a vágás minősége, a pipa vagy szivar alakja, a
pipa megtömésének módja. Ezért egy s ugyanazon dohány, mint papírszivarka
gyönge, csibukból erősebb, magyar hosszúszárú pipából szívhatatlanul erős;
továbbá ugyanazon dohány kockára vágva gyöngébb lesz, mint vékony laskára
(török módra) vágott állapotban.
1877. 33. 518. Orosz lókereskedők a Don vidékén
Az oroszokat rendkívül nagy költözködési és kóborlási vágy
jellemzi. E vágy nagyobb mértékben nyilvánul náluk, mint e világ bármelyik más
nemzeténél. Nem világszerte kóborolnak ők, mint a zsidók és cigányok, hanem
inkább saját hazájukban. Az oroszok hazája oly nagy, mint akár egy egész
világrész. E különös hajlandóság a kószálásra nem csupán a szegényekben van
meg, hanem az előkelőkben, és gazdagokban is. Gazdag kereskedők kereskedelmi ügyekben
gyakran félévig, sőt ennél tovább is elutazgatnak Oroszország különböző
vidékein, s csupán a karácsonyt és húsvétot töltik családjuk körében. E hajlam
különösen déli Oroszországnak kevés földbirtokkal rendelkező népénél van
kifejlődve; a dél-oroszok az összes karavánüzletet és ló-kereskedést nemcsak
hogy kezükbe kerítették, hanem monopolizálják is azt. Ezek a ló-kereskedők
nyakukba veszik a birodalmat és bebarangolják azt keresztül-kasul,
vásárról-vásárra járva, csereberélve folytonosan. A mi lovat egyik vásáron
vettek, azt a másikon ismét eladják, s ők szállítják a kormánynak is a lovakat.
Legjobb üzletet a kormánnyal szoktak csinálni. A kormány
méregdrága áron jut a lovakhoz, részint azért, mert a ló-vásárlással megbízott
közegei is kegyetlenül csalják, részint pedig azért, mivel vannak lovasezredek,
főleg a testőrseregben, a melyeknek a lovai egészen egyszínűek. Igy tehát a
lovak színére is súlyt kellvén helyezni, nagyon természetes, hogy a rátartó
kereskedők igen jól kizsákmányolják a kormány e különös szenvedélyét. A
remonta--lovak szállítását többnyire gazdag fiatal tisztek közvetítik a kormány
számára, s ez üzletbe saját pénzükből is jelentékeny összegeket helyeznek,
miért aztán a kormány magasabb ranggal és rendjelekkel tünteti ki őket.
A katonalovak beszerzésének és szállításának közvetítésére
lókereskedőkből egy sajátságos érdektársaság alakult, melynek tagjai
bebarangolják a roppant birodalmat széltében és hosszában. Ügynökeik többnyire
cigányok, kik nélkül tisztességes lóvásár nem is eshetik meg déli Oroszországban,
hol a cigányok épen úgy értenek a ló-kupeckedéshez, mint nálunk. A lókereskedők
valóságos nomád életet folytatnak, és nem riadnak vissza sem az úttalan
sivatagoktól, sem folyóktól és mocsároktól, ha egy kis jó üzletre van
kilátásuk. A kormány ügynökei által kiszemelt lovak megvételénél nem kímélik
sem a költséget, sem a fáradságot, csak hogy a remonteur urakat kielégíthessék.
Van aztán ilyenkor áldomás, de mekkora! A pezsgő patakokban folyik…Minő
fáradságokat kell a lókereskedőknek kiállaniuk! Bár az ut csaknem járhatatlan,
egész ló-szállítmánnyal közelednek a Don partjához, hogy a lovakat tutajon
átszállítsák. A kereskedők három fogatú kocsin (trojka) mennek elöl, melyhez az
eladásra szánt lovak oda vannak kötözve. A Don partjához érve, az út felől
tudakozódnak, hogy a vásárról, melyen lovakat venni és eladni szándékoznak, el
ne késsenek.
1877. 34. 539. A történelmi
társulat pozsonyi nagygyűlése
…Pozsony nagyobb város lévén, mint ahol
eddig a történelmi társulat tartotta vándorgyűléseit, tehát nem is nagyon
tekintette „provinciális ünnepélynek" a gyűlést. Mindössze az elfogadásra
alakult bizottság működött, külső disz vagy tömegesebb üdvözlet nem várta az
érkezőket.
E hó 22-én délután érkeztek meg a vendégek, mintegy húszan,
de Pozsonyban már többen összegyűltek. Az indóháznál várta őket Ipolyi Arnold
besztercebányai püspök…A megérkezés után a tagok Ipolyi lakásán tanácskozást
tartottak, s kijelölték a különböző levéltárakban kutató bizottságokat. Este
megtekintették a most megújított koronázási templomot, melyet fényesen
kivilágítottak. Ismerkedési estély volt Palugyay szállodájában.
Uraim, a mi városuk virágzását
leginkább előmozdította, ami annak erejét képezte és büszkeségét teszi, az
szorgalmas és virágzó ipara volt. – kezdte Ipolyi. Majd áttért az ipartörténet
fontosságára, melyet nálunk eddig nem igen műveltek, noha hazánk története sem
volt e részt oly szegény a középkorban, mint azt későbbi hanyatlási
korszakunkban találjuk. Ebben is lépést tartott sokáig a nyugati civilizáció
intézményeivel…Gr. Széchen Antal tartott ezután felolvasást Gr.
Eszterházy Bálint emlékiratairól…Következett ezután az egyes bizottságok
megalakítása:
Pozsony-városi
bizottság,
Megyei bizottság,
Régészeti bizottság.
A gyűlés után megtekintették a városi
múzeumot Könyöki József vezetése mellett, déli 1 órakor pedig Palugyainál
lakoma volt, melyben háromszázan vettek részt. A pohárköszöntéseket Ipolyi
nyitotta meg, éltetve a királyi párt.
1877.
37. 582. Az örmények és kurdok.
Az örmény természeténél fogva félénk és zárkózott. Szelíd
természetű nemzet lévén, soha sem kísérletté meg önállóságát fegyverrel kezében
küzdeni ki; teljesen meg van elégedve, ha kedvenc foglalkozását, a kereskedést,
háborítatlanul folytathatja s ennek fejében mindig engedékeny volt harciasabb
szomszédjai iránt. Sőt mondhatnók, hogy az örmények valamennyi keresztyén népek
közt (a magyarokkal együtt) leginkább rokonszenveznek a törökökkel, a mit már
nyelvük is tanúsít, mert az örmény mellett a törököt tekintik második
anyanyelvűknek s minden örmény beszél törökül…
A nőket szülőik már gyermekkorukban eljegyzik, s összekelésük
előtt a nekik szánt vőlegényt sohasem látják, s minthogy a férfi a házasság
által inkább csak pénzhez vagy egyéb vagyonhoz igyekszik jutni. Nejének
korlátlan ura és parancsolója, nem csoda, ha neje jó hajlamaival és vonzalmával
nem sok örmény férj dicsekedhet…
Török-Örményország lakóinak életmódja, szokásai, sőt eledele
és ruházata is teljesen olyan, mint Törökország többi részében. Arcvonásaik és
testalkatuk sem sokat különböznek a törökökéitől. Minden lépten-nyomon a török
nyilvános vagy családi élet jeleneteire találunk köztük. A kóbor kafedzsi
(kávéárus), ki egyszersmind többnyire borbély is, a nagyobb városok népesebb
közterein és utcáin egyenesen Konstantinápolyra s más teljesen török városokra
emlékezeti az utazót….
A kurdok nomád életet folytatnak, s télen át a síkságon,
nyáron át pedig a hegyek közt élnek, hol barmaik számára pompás legelőket
találnak. Nomádok lévén, állandó lakásuk természetesen nincs, hanem a hol
megtelepülnek, egyszerű, bármikor fölszedhető sátrakat állítanak föl, mely,
mint rajzunkon látható, elég szellős, világos és egészséges lakást nyújt. Téli
sátraik természetesen zártabbak. A kurdok kitűnő lovas katonák és ügyes
vadászok. A rabláson kívül barom-tenyésztésből és vadászatból élnek, s
szüntelenül csatangolnak egyik helyről a másikra.
1877. 37. 586. A kassai
napok. (Aug. 7-12.)
Kassa, szept. 9-én 1877. Pár hét óta
városunkban szokatlan élénkség mutatkozik, a különben csendes utcák
megnépesedtek az őszi hadgyakorlatokra ide sereglett katonaság által, mely nem
csak a városi nagy laktanyákat ós a múlt évben 6000 ember számára épült barakk-tábort
elfoglalta, de magán házakba és sátorokba is szállásoltatott. 0 felsége a
király jövetelének hírére az élénkség még inkább növekedett, s a szállodákban
már hetek előtt minden lakás le volt foglalva a király kísérete számára, vagy
vidékiek által….
Ő Felsége az indóháznál Albrecht fhg, Tisza miniszterelnök,
Darvas főispán, Münster polgármester, a tábornoki kar s az egyházi s világi
előkelőségek által fogadtatott, s az összes harangok zúgása közt vonult be a
Széchenyi ligeten s malom-utcán át az általa 20 év óta nem látott s azóta sokat
szépült városba,…Alig érkezett vissza a király a díszszemléről, már is a
küldöttségek s testületek fogadtatása vette kezdetét. A tisztelgők sorát a
magas klérus nyitja meg…Este ¾ 7-re Ő felsége nagy ebédet adott, melyre
számos katonai, világi és papi méltóságok voltak hivatalosak; az ebéd tartama
alatt egy katonai zenekar játszott a püspöki lak előtt, Vs8-kor kezdődött a
város kivilágítása. A gázláng-csillagokkal s feliratokkal ragyogó városháza s
az ezzel átellenben álló kaszinó és színház-épület a legimpozánsabb látványt
nyújtják…
Nagy transzparensekkel voltak még
díszítve a megyeháza, az Orsolya-rendű szüzek zárdája / oda járt a szerkesztő
édesanyja. G./, a premontreiek háza…
Az egész királyi látogatás folyama
alatt igen tapasztaltuk az ügyes rendezőség hiányát. A királyt a 9-iki tábori
mise alkalmával oly utakon vezették, hogy egy hajdú segélyével kellett a fényes
kíséretet jobb útra vezetni, különben kertek s árkok közé rekedtek volna.
Ugyancsak ez alkalommal egy parasztkocsi egyenesen a királynak hajtott, s bár a
felség a veszedelmet elhárítandó, lovát hátra rántja, a kocsirúd mégis érinti a
nemes állat szügyét.
K… h K . . . .n
1877. 44. 697. A műcsarnok
Hű tükre az hazánk évszázados történetének, a mikor a
nemzet sorsát ellenséges kormányok intézték idők hosszú során keresztül. A
nemzet nemcsak önmagára volt hagyatva, de fejlődése útjába még mesterséges
akadályokat is gördített a hatalom. De elég volt a nemzetnek egyszer
fölismernie a helyzetet, hogy öntudatra ébredve, kezébe vegye ós el ne ejtse
sorsát azon a téren legalább, melyet nem korlátozhat semmi földi erőszak, mert
a szellemnek a birodalma az…1872 elején bizottság küldetett ki, mely a
műcsarnok megvalósításáról gondoskodjék. E bizottság Ráth György
elnöklete alatt, a ki ez ügyben a legnagyobb buzgalmat fejtette ki.
A MŰCSARNOK A SUGÁR-ÚTON.
A műcsarnok építési terveire kihirdetett pályázat első díjat
(100 db. 20 frankos arany) Láng Adolfnak ítélték oda… Közben fölépült a
műcsarnok szomszédságában az országos mintarajz tanoda palotája, a
műcsarnokéval összehangzó ízlésben, úgy hogy e kettő a sugárútnak már eddig is
a legnemesebb stílusú épületcsoportját képezi. Még inkább szembe fog ez ötleni,
ha a szomszédos, még üres telek is hasonló harmonikus stílben épül föl, a mi
meg is fog történni. Ide jön ugyanis majd a tervezett zene-akadémia. A
falfestés figurális része jeles művészünk, Lotz Károly legsikerültebb
ilynemű művei közé tartozik, míg az ornamentikái rész maga a tervező, Láng Adolf
nagy gonddal készített sajátkezű festménye…
.1890,
Sugárút (Andrássy) út, a Régi Műcsarnok
http://www.ilyenisvoltbudapest.hu/ilyen-is-volt/hatodik-kerulet-terezvaros/item/1890-regi-mcsarn.
1875. 18. 277. A műcsarnok a h12-25 jelű fejezetben olvasható. G.
*
1877. 49. 780. A műcsarnokból. Rudolf trónörökös e hó 2-án látogatta meg a
műcsarnok kiállítását. A lépcsőházban Pulszky Ferencz üdvözölte, s a
választmány tagjai fogadták, kiknek kíséretében nézte meg a kiállítást… A
kiállítás e napon volt utolszor nyitva, mert a francia műveket elvitték.
Ezekből kettőt vásárolt meg a képzőművészeti társulat a Nemzeti Múzeum számára
a kormány által e célra adott összegből. A két festmény: Dreue-től „Párisi
lovak" és Jaque-tól ,,A legelőn". A képzőművészeti társulat tagjai közti
kisorsolásra a fiatalabb művészektől akar egy-egy festményt megvásárolni… A
kiállítást vagy 10 000-en nézték meg; legtöbb volt a látogató vasárnaponként.
Az utolsó kiállítási napon is alig lehetett mozogni a termekben. E nap Tisza
miniszterelnök is megnézte a kiállítást. Az új kiállítás e hó közepén
nyílik meg, s egy vagy két teremben valószínűleg Barabás művei (arcképek,
életképek, vízfestések, kőrajzok) lesznek összegyűjtve.
1877. 48. 765. A városligeti artézi kút ontja a vizet, s az érdekes művet
naponként sokan látogatják, szakemberek és hivatalosak. A 953 méter mélységből
naponként 40 000 akó* 57 foknál is melegebb víz bugyog ki. Zsigmondy még 20—35
méterrel lejjebb akarja fúrni, mikor 65 fok meleg vizet remél. Most már a városi
hatóság körében az a kérdés: mint lehetne a gyógyerejű vizet legcélszerűbben
felhasználni. Természetesen fürdő építése által, de ez is ágas-bogas kérdés,
mert a városnak nincs elég pénze valami díszes fürdőre; valószínű tehát, hogy
magán-vállalkozóra bízzák, s a pávaszigetet jelölik ki helyiségül.
*Mai mértékegységben 1 akó 41,97 liter és 85,6 liter közé
esett
1877. 49. 777. A kaukázusi
kozákok és tatárok.
A föld kerekségén kevés hely dicsekedhet oly kedvező
természeti alkattal és földrajzi fekvéssel, mint a kaukázusi nagy terjedelmű
földszoros a Fekete- és Kaspi tengerek közt. Ez a szerencsés földrajzi fekvés
mind a kereskedelem, mind az ipar-tevékenység előmozdítására egyaránt alkalmas.
Két világrész, Európa és Ázsia nyújtanak itt kezet egymásnak, s két tenger
hullámai öntözik e földszoros partjait: az egyik, a Fekete-tenger, Európa felé
szolgál biztosan járható közlekedési útnak, míg a másik egyenesen Ázsia szívébe
visz. E szép, nagy vidéket a Kaukázus óriási hegylánca két külön részre osztja,
melyek úgy egáljukra, mint terményeikre nézve nagyon különböznek egymástól…
Á Kaukázus vidékét oly hegyi törzsek lakják, melyek úgy
származásukra, mint nyelvökre ós szokásaikra nézve a lehető legnagyobb mértékben
különböznek egymástól. Ily — aránylag nem nagy—területen annyi különböző
eredetű nép a föld kerekségén sehol sem található együtt…
A kaukázusi kozákok azt a területet
foglalják el, melyből már oda telepítésük előtt a nagy katonai védvonalukat szervezték.
Az orosz befolyás oly nagy volt reájok, hogy eredeti és kezdetleges jellegüket
és jellemüket csaknem teljesen elveszítették. E vidékek mostani lakosai
erkölcseikre, életmódjukra és szokásaikra nézve nagyon hasonlítnak Új-Oroszország
s főleg Kis-Oroszország kormányzóságainak úgy nevezhető parasztságához, s ettől
csupán amaz élénkebb és tevékenyebb véralkat által különböznek, melyet az itt
megtelepedés idejében folytatott izgalmasabb és elevenebb életmód fejlesztett
ki bennük… A kozák lóra termett nép s a lóval bánás és lovaglás legkedvencebb
foglalkozásuk; a ló hátán csodákat művelnek. Már kora gyermekségüktől kezdve
örökösen lóháton lévén, kitűnő és ügyes lovasokká válnak. Mint valami lovarda
hősök sebes vágtatás közben lőnek, a földről bármit fölragadnak, le- és
fölugrálnak, egy szóval páratlanok a lovaglás mesterségében..
Az utazás többnyire postakocsikkal
történik, ha t. i. az utazónak külön alkalmatossága nincs. Az utak iszonyú rosszak
és sohasem javítják, ha csak valami nagy úr arra nem jár. Ilyenkor a
környékbeli parasztokat összeparancsolják, kik aztán a kátyúkat és vízmosásokat
rőzsével és gályákkal kitöltik s kész az útjavítás. Ha eső van, kerékagyig ér a
sár…A posta-állomások épületei a lehető leg-nyomorultabbak. Oly szállást kap
ezekben az utas, hogy teljes életében vissza fog emlékezni rá.
A Kaukázus hegyláncától délre, főleg
Karabah és Shirván tartományokban, de másutt is elszórtan, többnyire tatárok
vagy örmények laknak. Ezek a vidéken, falvakban egymástól egészen elkülönítve
élnek, míg a városokban inkább össze vannak vegyülve. A tatárok majd mind mohamedánok
és a törökök ügyével mindig rokonszenveztek. A férfiak mind szép, szálas
emberek, a nők pedig többnyire csinosak, kellemes és szabályos arcvonásokkal. A
nők épen úgy ülnek a lovon, mint a férfiak, két oldalt vetett lábakkal, és igen
ügyes lovasok.
Költemények. 1875-1877.
Ifj. Ábrányi
Kornél
Barbarossa
gróf Barkóczy Borbála
Bartók Lajos
Bolgár Emil.
Dalmady
Győző
Darmay Viktor
Dömötör János.
Endrődi Sándor
Fejes István
Grcguss Ágost.
Indali Gyula.
Illyés Bálint
Jakab Ödön.
Kerényi Frigyes
Kiss József
Madách Imre
Pap Kálmán
Pásztói
Pásztor Ferenc
Pósa Lajos
Sipos Soma
Szabó Endre
Szász Béla
Szász Károly
Székács József
Szemere Miklós
Tamásfy Gyula
Tóth Ede
Újvári Béla
Vajda János
Váradi Antal
Vargha Gyula
Vida József.
Vörösmarty
Gr. Vay Sarolta
W. Rajka Teréz
Gr. Zichy Géza
1877. 31. 482. Ifj.
Ábrányi Kornél. Erdei kaland
(Népmonda.)
Mátyás király! Lovadon
Rövid lesz a kengyel!
Csúffá teszen, fogadom,
A cseh meg a lengyel!
„Hogy csúffá tesz, majd elválik,
Állok nékik mindhalálig!
Egyre kettő jobb, mint három.
Ezt a kettőt bízva várom!"
És kiment a
daliákkal
A cseh földre
a király;
Küzdeni a fél világgal
Bátor szívvel
készen áll.
Hej vigyázz!
Míg vad Podjebrád
Fut előled,
hálót vet rád!
Gyávaság a
szövetsége:
S itthoni baj
lesz a vége!
És hogy nincs
a macska itthon,
Cincog is már
sok egér:
Összesúgnak-búgnak
titkon,
S küldenek az
érsekér'.
„János érsek!
mondsza, nemde
Téged csúfolt
szemtől szembe?
Kinevette jó
tanácsod; Hát ilyet szült tanításod?"…
Hol a király?
Ti urak,
Gyalázatos cudarak,
Hol a király,
a mi védünk?
Mondjátok meg,
mert széttépünk!
" Zúg a
nép, s már tenne is, de
Mindig közel
van az Isten
Hol a veszély
legnagyobb
Nos, mi baj
van? Itt vagyok!
1877 . 38. 594. Ifj. Ábrányi Kornél: Az
első találkozás
(„Iván"
című elbeszélésből.)
Edit látván, mily hőn óhajtja férje,
Hogy vendégoszlás az nap ne legyen,
Ivánhoz fordult, hogy mosolyogva kérje,
Ne keljen onnan útra betegen.
Egymásra néztek. Mindkettőjük vére
Az arcba s szívbe szökkent sebesen;
S egy percre mindkettő megbánta aztán,
Az, hogy maradt, s ez azt, hogy megmarasztá.
De el volt döntve!
Hisz szabály szerint
Nőnek lovag nem
adhat kosarat.
Albert Editre
boldogan tekint,
S Uzon sem
bánja, hogy Iván marad.
Mert mindig úgy
volt, egy a példa mind,
Hogy férjek,
nagyapák s más jó urak,
Ott
gyanakodnak a hol nincsen ok:
S a hol van,
ott meg rendesen vakok…
S ezentúl
bármit fogsz te látni majd
Oh! Albert, így
fogod leküzdeni mind.
S bár fődre
nőni tisztán lásd a bajt,
Be kell előtte
hunynod szemeid;
S a féltés
bárminő gyanúra bajt,
Az illem rád
parancsol, hogy ne hidd:
Mert az a
férfibüszkeség szabálya,
Hogy vak
legyen, ha tolvaj körbe járja.
1875. 4. 50. Barbarossa*.
Merengés
Csöndesen zizegnek az égő hasábok
Kandallóm ölében,
Falra vetett árnyuk, eme játszi bábok
Mulatozó táncát tűnődve elnézem.
Az öreg karszék is, mintha unná terhét,
Néha nagyot roppan,
Egy-egy letört jégcsap az éjszaka csöndét
Megzavarja, a mint az ablakhoz koppan.
Olyan egyhangúan ketyeg a vén óra
Ócska ketrecében,
Talán azt akarja, hogy mint dajka-szóra
Figyelő kis gyermek, aludjam el szépen.
De a szelíd álom, melynek jöttét várom,
Csak nem jő szememre,
Jóllehet nehezült pilláit lezárom
S rá hajtom fejemet zsibbadó kezemre….
Az ajtó nyilasán hűs szellő betéved
És egész gorombán
Borzolja a gonddal rendezett hajéket
S kuszálja a csokrot hó-keblének fodrán.
Haragos lesz a lány és elhagyja ajkát
Bosszús felkiáltás,
Nem tudja, hogy a szél, mely legyinti arcát,
Tőlem egy hozzá tévedett sóhajtás!
1875. 25. 387. Barbarossa. Külföldön
…Gondolatom elszáll, oda hol lelkemnek
Időzni oly kedves.
En meg tovább viszem kifáradt testemnek
Terhét és két szemem könnyektől lesz nedves.
Hulló könnyemet, mely búmnak enyhadója,
Idegen föld issza.
Érzem: olyan vagyok, mint a vándor gólya,
Mely elhagyta hónát és nem talál vissza.
1875. 30. 466. Barbarossa:
Hodie mihi, cras
tibi**
Ismertem egy öregúrnak ifjú feleségét,
Megyeszerte ünnepeltük ragyogó szépségét.
Két szemébe, ha valaki hosszan belenézett,
Beteg lett a szerelemtől, bírni vágyat érzett.
Kegyeivel nem volt fukar, volt is udvarlója,
Számra mennyi: annak én nem vagyok mondhatója.
Pedig számukat akkorán én is szaporítám,
Szép kezeit ajakamhoz nem egyszer szorítám.
Az öregúr úgy szerette, mint a szeme fényét,
Kaszinóban, utca felen dicsérte erényét,
Példás hűségét előttünk egyre magasztalta,
Mi pedig oly jóízűen mosolyogtunk rajta.
Sok esztendő lehanyatlott azóta mögöttem,
Éltem kenyerének javát én is rég megettem.
Ami hátra van belőle, azt megédesítni:
Hymen jármát nem átallám a nyakamba venni
Aztán ha már házasodtam: hogy fiatalt vettem,
Arra minden ismerősöm azt mondja: jól tettem.
És hogy szépet választottam, jele, hogy még látok,
Dicsérik is ízlésemet a házibarátok.
Úgy szeretem
az asszonykát, ö is szeret engem,
Így nem csoda
hűségét, ha mindenfelé zengem,
Csak az bánt,
hogy a fiatal nép oly bolond fajta,
Mikor hűségét
dicsérem, csak mosolyog rajta.
.
*Egerland
Antal
**Ma nekem,
holnap neked.
1876. 4. 50. gróf Barkóczy Borbála: Egy árva gerlicének sóhajtozó zokogási
Egy
ismeretlen költőnő a múlt századból (1743). Ifj. Szinnyei József
Gyászba borult és merült tündöklő napfényem,
Midőn elenyészett az éltető reményem,
Azért szívem zokog, bánatban szomorog,
Míg élek, jaj csak félek, mint kesergő lélek.
Reménységem szép fái, kik vígan bimbóztak,
Csak bút, jajt, kint, gyászt-adó virágokat hoztak,
Ékes rózsát vártam, fájós tövist láttam,
Mely szívemet kísérti, s új-új sebbel sérti.
Óránként a jó kedvben, örömmel újultam.
Szomorúság mit tegyen, azt nem is gondoltam;
Mikor szívem vidult, szerencsém fordult
Rám megharagudott, és
fölháborodott….
Leromlott ügyemnek sorsát, kérvén, megtekinti,
Vigasztaló irgalmát bús fejemre hinti.
Gondviselőm leszen, erős hittel hiszem,
S e mostani gyötrelmem lesz nála kegyelmem.
Ah,
uraság, drága kincs, arany, fénylő ezüst,
Csak
mind haszontalanok, elenyészők, mint füst,
Csak
az isten jó kincs, annál semmi jobb sincs,
Azért
az egy istenem lesz nékem mindenem..
/ A
költőnő rangja és neve a versfőkből olvasható ki. Sz. J./
1877. 13. 195. Bartók
Lajos. Föltámadnak
a halottak
Föltámadnak a halottak!
S kik szent harcban elhullottak.
Földdel fedve,
elfeledve:
Egykor újra élni fognak!
Mert nem örök az enyészet;
Hősök sírja csak lágy fészek,
Vagy barázda, s a hantjába
Vetett magvak föltenyésznek.
Ah! ez édes képzelemmel
Hunyt el már az isten-ember,
S bár a sziklát rátaszítják:
Félre rázza harmad reggel.
Félre rázza, s a szolgákra
Hengeríti, akik őrzik;
S kél, övezvén fény, dicsőség
Az emberszabadság hősét.
És e fény messzebb sugároz,
Mint a tenger-csillag Phárosz,
S nem mérhetni hozzá semmi
Koronát e ragyogáshoz!
Minden sugár egy nap; épül
A megölt hős melegétől;
Mint lángpallos sírra csapdos,
Míg út nyílik üregéből.
S föltámadnak a halottak,
Kik a szent jogért harcoltak;
Ma vértanú, por és hamu,
Holnap dicsfényben ragyognak!
Oldalukon piros sebhely,
Kezűkben az eltört fegyver,
De sírhalmot semmi zsarnok
Nem borit rájuk még egyszer!
Zászlajuk víg szelek fújják,
A kürtöt újra megfújják,
Az acél peng, a pokol reng,
S ég és föld zeng hallelúját.
1876. 25. 386. Bolgár
Emil. Jerünk
Jerünk, jerünk szülőföldemnek bérctövén
Keressünk egy kisded csöndes tanyát!
Fenn, fenn zúgó erdők
alatt, a völgy ölén:
Meglásd az élet mennyi üdvöt ád!
Zöldebb a pázsit ott, tisztább enyhébb a lég,
Zajos vidáman csörtet a patak.
Súg-búg a lomb, közbe' éjjel a fülmilék
Kéjittasan, versengve daliának…
De ah, te nem felelsz; nem mozdul sírköved.
Év évre múlik így, oh jaj nekünk!
Te sírban vagy, szívem a sírba is követ,
Veled, ott is az üdv. Jerünk, jerünk!
DALMADY GYŐZŐ.
1875. 1. 3. Dalmady
Győző: Egy
szoborra. *
Annyira megy a magyarnak
Közönye és léhasága,
Hogy a szobrot Budavárban
Föl se veszi, meg se látja.
Azt a szobrot, melyet akkor
Állítottak fel merészen,
Midőn elbukott a nemzet,
S nem látott a sötétségben.
Azt a szobrot, mely a várnak
Ostromára emlékeztet,
Midőn a bástyák faláról
Ellenséges zászló lengett.
Azt a szobrot, mely azoknak
Dicsőségét hirli fennen,
Kik ott ellenünk küzdöttek
S vesztettek a küzdelemben.
Azt a szobrot, melytől távol,
A budai sírkertben kinn,
Nem nyugszik a honvéd lelke
Es fel-feljár éjjelenkint.
Szinte látom! Bús alakja
Elő vád a nemzedékre!
Hát ezért rohant ő egykor
A bástyafal tetejére!
Ezért tűzte ki a zászlót,
Éltetve a szabadságot!
Ezért halt meg hős halállal,
Minőt a világ nem látott!
Neve régen elfeledve.
Azt sem tudni, volt-e egykor!
Az ellenségnek szobor kell,
Neki jó a hamu meg por!
Oh bús lélek! Csillapodjál,
Mély sírodba szállj le ismét,
Ne vádold a nemzedéket.
Dicsőséged nagyobb így még.
Hol hatalmas ércszobor jut
A letiprott ellenségnek:
Ott szabadság katonája,
Szobor nem elég tenéked.
*Fölolvastatott a magvar írói is művészi kör dec. 30-ki
estélyén.
1876. 23. 354. Dalmady Győző. Harci
dal
Jöjjön a harc, jöjjön, mielőbb,
Reszkettesse meg a levegőt,
Szólaljanak meg a trombiták,
Vívjon meg még egyszer a világ!
Csengjenek a kardok élei,
Fegyverét a hadfi lője ki,
Agyúk bömböljék ki magukat,
Adja ki mérgét az indulat!
Oszt" pusztuljon minden katona,
Híre se támadjon, de soha,
Mint a rablógyilkos vesszen el,
Ki embertársára kart emel…
Tudatlanság, nyomor! Több, mi kell?
A világ miattuk pusztul el!
Ők az ellenségek, ők maguk!
Ellenük viseljünk háborút!...
Az legyen a hős, ki harcait
Az emberiségért vívja itt,
S ki e harcban eljut legtovább,
Annak tapsoljon majd a világ.
1876. 51. 802.
Dalmady Győző: Készülj hazám!
Készülj hazám! Köszörüld a kardodat,
Közel van már. közel van a pillanat,
Nagy tetteknek, hős tetteknek ideje,
Népek harca! Készülj hozzá eleve.
Nem kérdezem: helyén van-e a szíved,
Láttál ti' már harcot és vészt eleget,
Helyt állottál, mikor minden elhagyott.
Akkor voltál legerősebb, legnagyobb.
Üt az óra, a nagy óra most megint,
Ellenségid feltámadnak újra mind,
Gyűlöletük, mint a pokol lángja ég.
Szeretnének kiirtani mielébb.
Kardod élét, jó előre fend ki hát,
A zivatart felkészülve, állva várd,
Éjjel nappal nyitva tartsd a szemedet,
Régi neved, dicsőséged ne feledd.
Mert ha egyszer meglep a vész hirtelen.
Sem ég sem föld nem segít meg, hidd nekem,
Annyi időd sem marad majd, úgy lehet,
Hogy istennek ajánlhasd a lelkedet!
1877. 50. 786. Dalmady Győző: Eladó
lánynak
Te vagy a ház rózsabokra,
Édes anyád minden gondja;
Nem is ház, nem is ház,
Hol ily rózsa nem tanyáz.
Ki ne
tekints ablakodból,
Valaki
virágnak gondol;
Még
megáll, még megáll,
Szépségedért
megcsodál
Mégis nézz ki, hadd csodáljon!
Életében ő is lásson
Virágot, igazit,
Minőt másutt nem szakit.
Édes anyád tudom mondja,
Hogy akkor még több a gondja:
Gondot ad, gondot ad,
Az is, a ki látogat.
Nincs igaza az anyádnak:
Ne tartson meg ő magának!
A rózsa, ha virul,
Azé, a ki érte nyúl.
Egykor ő is volt virágszál,
Ő sem maradt az anyjánál,
S a sorsa mi vala?
Szebben nyílt mint valaha.
1875. 15. 226. Darmay
Viktor: A hullámokon.
Előre hát, előre most már,
A húr pattant, a nyíl röpül;
Nincs, ami többé visszatartson,
Magamban állok egyedül.
Kiket szerettem, megsirattam
S kitéptem bús emléküket
Ragadj hát most a merre tetszik
Te sötét hullám engemet!
A gyöngéd karok lánca megtört,
Győzött egy hang, szabad vagyok.
Mint gazdátlan mén a pusztában
Kedvemre hajh, rohanhatok.
Előttem a nyílt, messze pálya
S egy temető hátam megett
Ragadj hát most a merre tetszik
Te sötét hullám engemet!
Hol mint gyermek játszottam s örültem
S mint ifjú szőttem álmákat,
Száműzöm én magamat onnan,
S megválók végkép, hallgatag.
Mert száműznek gyűlöletükkel
Engem irigy, vak emberek
Ragadj hát most a merre tetszik
Te sötét hullám engemet!
Csakhogy a terhet levetettem,
A melytől lelkem roskadott;
Nem félem én már sorsomat, mint
Az árnyék oly könnyű vagyok.
Csapongva szállok, mint az árnyék
Dagályon át, s örvény felett
Ragadj, ragadj te sötét hullám,
Te fényes hullám engemet!
1876. 27. 418. Darmay Viktor. Oh a tehetetlen
Óh a tehetetlen büszke koldus .
Kit gyász, ínség, bánat szorít;
Fetrengve porban, s aki mégis
Rongyaival kacérkodik:
Ez az ember, ismerjetek rá,
Ismerjétek meg arcotok!
Gyönyörködjetek hiúságán,
Én balgaságán kacagok.
Az élet sivatag földére
Tett minket a gondviselés,
E túlvilági fönncsapongás
Miért hát, ha erőnk kevés
Tanuljunk élni a féregtől.
A földben is fúr ő lakot:
S nekünk kellene még az ég is.
A halhatatlanság üdve ott…
1876. 46. 722. Darmay Viktor:
Ezredévek jönnek, mennek
Ezredévek jönnek, mennek,
Tűnő habján a jelennek;
S titkos örvény forgataga
Ami fenn volt leragadja.
Óriások, szörnyhatalmak,
Hova lettek, merre vannak?
Nagyságukból nincs egy porszem,
S az a világ nincs sehol sem.
Az ős-káosz ködméhéből
Régi romra új rom épül;
S új koroknak kürtje harsan
Vágyban, hitben, gondolatban.
S mily csodák hajh! Mennyi fenség!
Megvalósult képtelenség.
Szolgaláncok szétszaggatva..
S az ész millió diadalma!
És óh mégis, vagy óh mégse.
Bármit szült az idők méhe;
S bár sok jósló-fény jelenté
De az Ige nem lett testté!
Ez örök, gyors káprázatban
Van egy, ami változatlan:
Sötét átok, gyászos bélyeg
Arcán az emberiségnek.
Óh ma is még úgy, mint régen
Van aki él verőfényben;
S ki tengődik, ázva — fázva
Nyomorúság pitvarába.
A nép nagyobb,
de bölcs nem lett,
Ravaszság nyer
győzedelmet
S az igazság,
keservébe,
Ma is búsan
néz az égre,
Farizeus, Júdás-lelkek
Most is nagyban tiszteltetnek;
S ma is az a legjobb köztünk,
Kit mindnyájan megköveztünk.
*
1877. 674. 43.
Darmay Viktor. Egy
kunhalomnál
Dalom köszöntsd e szép vidéket,
E napsütötte táj mezőit!
Ah, érzem, hogy míg szertenézek,
Lelkemnek ifjú szárnya nő itt.
E nyílt lapály vándor fuvalma
Bűvös regét susog nekem:
Régen letűnt fényes napokról,
S gyásznapjaidról nemzetem.
Hah látom újra: hadisátrak
Lengnek körül, felütve békén, .
De zug a kürt, megdobban a föld,
S jön a vezér vad harci ménén.
Ő az, Etel a hős! nyomában
Zászlóerdő, győztes hadak,
S fölzeng a lant vigalmi húrja
Ahogy táborba szállnak.
Majd újra csönd, szép álmom eltűnt!
Sötét a kép, mely száll előmbe.
Éj van, de rémes vijjogással
Két küzdő kesely ront előre.
Szemükben düh és bosszú lángja,
Engedni egyik sem akar,
S gyilkolja egymást vad tusában
Két testvérfaj: kun és magyar.
S mi lett a vége? Ah ne kérdjük,
Mert szörnyű, mit a rege elmond;
S ne mondaná bár, elbeszélné
Hallgatva is ama kerek domb.
Ott áll a Kunhalom sötéten,
Fehérlő csontokkal tele;
Mint egy élő, örök tanulság,
S mint bús napok intő jele.
Hogy Kárpátoktól Adriáig
Szeresse egymást e föld népe;
Hogy e hazát, ha a vihar jő,
Hűn és egyformán óvja, védje;
Hogy áldott, ki a szabadságért
Küzd, s meghal, hogyha halni kell;
De átkozott, ki testvérére
Valaha gyilkos tőrt emel.
(Kisújszállás, okt. 12.)
DÖMÖTÖR JÁNOS.
1876. 1. 3. Dömötör
János. Boldog ember
Boldog ember és szerencsés,
Akit isten arra szánt,
Hogy a földet szántva, vetve,
Senkitől sem emlegetve
Éldegélhet egyaránt.
Boldog ember, kit az áldás
Seregestül meglepett:.
Aki otthon, körbe fogva,
Vendégekkel mosolyogva
Vígan szentel ünnepet.
Kisded, nádas hajlékában
Dolga kényén foly neki;
Meg van áldva áldott nővel,
S neve napján köszöntővel
Tisztelik meg gyermeki.
Mi más annak, kit a végzet
Jó útjáról elseper!
Ajtaját magára zárja,
Házát még vendég se járja,
Egymagában ünnepel.
Nincsen, aki szólna hozzá
Oda kinn, vagy ide benn;
Nincsen, aki felderítse,
Búját, gondját szenderítse,
Otthonában idegen.
Boldogtalan szegény ember,
Ha mindenki elhagyott:
Jöjj el hozzám, légy vendégem,
Lesz még hely az asztalvégen,
Lásd én is magam vagyok!
1877. 2. 19. Dömötör János: Száll az idő
Száll az idő, nap jön napra,
Év jön évre szüntelen,
Derültebbre, borultabbra
Ritkán fordul életem.
Elérem már azt a révet,
Melybe úgy óhajtozom,
Hol magános kis szigetbe'
Csónakomat láncra kötve,
Terhem híven hordozom
S emlékimnek áldozom.
Könnyű lesz már lágy közönnyel
Néznem embert, életet.
Hiú remény te is menj el,
Nélküled is élhetek.
Nincs jövőm, de nem is várok
Semmi nagyot, semmi fényt,
Kevéssel is megelégszem,
Alant kezdtem, alant végzem,
Irigylem, ki kényeként
Nyugton élhet, a szegényt
Menthetetlen összetörtem
Régi eszményképeim,
Melyek egykor megbűvölten
Csalták, vonták lépteim.
Földön járva, égbe szállva,
Minden ember útja egy:
Minden ponton egy ég föd be,
Minden pályát egy vég köt be;
S állj bár büszkén vagy remegj,
Halál ellen egyre megy.
Dönthetetlen tudományom,
Nem inog, mint Hamleté
Hogy kövesse, nem kívánom,
A ki el nem érheté.
Oh, mert drága tudomány ez,
Nagy az ára: bármit ér
Érte mindent eltapodtam,
Szívemet is megtagadtam,
S félek mégis, mégis él
S ki a sírig elkísér..
1877. 4. 51. Dömötör János: Ismét nálam voltál
Ismét nálam voltál, hozzám jöttél ismét;
Oh hát nem feledtél, szeretsz hát ma is még,
Oh hát csak rágalom a büszke gyűlölet,
Melyet a hir szárnya hord felém felőled?
Ha nappal nem jöhetsz, eljössz hozzám éjjel,
Almom elárasztod földfeletti kéjjel
S üdvöt osztogatva oltod szenvedésem,
Boldog virradattá teszed ébredésem.
Eltűnsz, ha ébredek, oh de nálam marad
Mosolygó szemedből rám hintett sugarad,
S kezemben a fegyver gyilkossá nem válik,
Elzárod az utat tőlem a halálig.
Oh szét nem zúzhatom e hitvány homlokot,
Míg érzem, hogy lelked hő csókja ragyog ott,
És föl nem téphetem e szaggatott keblet,
Míg éltet önt belé a te hív szerelmed…
1877. 4. 51. Dömötör János: Az
égő tűz.
Azt hittem, hogy nincs
is bennem,
Pedig hogy ne volna!
Milyen hamar lángra
lobbant!
Ki is hitte volna?
Édes lángja úgy hevít,
melegít,
Hogyha nézem szép
szelíd szemeit.
Hallgat, hallgat és
reám néz,
Csak ide ne nézne!
Hiszen úgyis meg
vagyok már
Teljesen igézve!
Azt sem tudom, igazán,
mit tegyek?
Maradjak-e? Nem:
megyek, elmegyek.
Hosszú utam van nekem még,
Sokat kell még tennem,
Míg enyémnek nevezhetlek,
Édes szép szerelmem.
E tűz vezet, bátorít, melegít
E nagy úton: szívedig, kezedig.
1877. 4. 51. Dömötör
János: Sóhaj
Rég beomlott
sziklavárak
Felépülnek
könnyedén,
De ott porlad,
a ki meghalt
Süllyedt sírja
fenekén.
Rengetegben lezuhant fa
Vén gyökérből újra kel,
De a holtnak sírja zárját
Semmi kulcs se nyitja fel.
Tengerekről égre szállt csepp
Harmatgyöngyben visszaszáll,
Oh én édes angyalom, hogy
Végképp csak te távozál.
1875. 8. 114.
Endrődi Sándor. Csillagos éj
Kinézek ablakomból
A véghetetlen, messze éjszakába,
És nézem, nézem
A magasságnak csillag ezreit,
A fényfelhőknek áttetsző világát
S ama sugárzó, csodás tüzeket,
Melyek koronként felvillanva, mint
Rejtélyes lángírás,
Lobognak át a túlvilág ködén.
És amint nézem, nézem
A beláthatatlan űr e színjátékát,
E sugártükrök
csillogásait,
S a boltozatos égmezőknek
Hulló, szakadó szikrazáporát:
Fáj tudnom, hogy a kéj, mely eltölt,
Az áhítat, mely szárnyaira vesz,
Szívem, mely reszket, érez, leborul,
S elmém, mely a fölfoghatatlanokkal
Vívódik s versenyez,
Mind, mind csak árnyék, véges és múlékony,
Egy porszem léte s eszmelázongása,
Mely a zavaros végtelenség
S az örök idők óceáncsapásán
Mint buborék,
jön, csillan, eltűnik.
E zord. a hatalmas mennyezet alatt
Szédülni kezdek.
"Egyszerre, mintha óriás hegyek
Nyomását érzeném, elfulladok.
A mindenséggel szemben állva
Arasznyi létem törpesége bánt.
E csöndben, hogy a bizodalmas álom
Felhőt takart a nyüzsgő ember
Gyönyöreire, koldus nyomorára,
S nagy vágyainak kisszerű csatáit
Egyetlen szárnyütéssel eltemette:
Ah! Bennem annyi fájó gondolat kél,
S maga az éj, mely balzsamcsókjait
Felém fuvallja, titkon megremegtet,
Mert úgy lehet, hogy
Hideg temetők szelét fújja rám!
Gyönyörrel, ifjúsággal, millió
Vágy s érzelemnek lángjától hevülve
Egyszerre porba bukni
És porrá lenni mindörökre!
Így a magasba törve,
Tisztább világok légkörét keresve,
Eszményekért rajongva, büszke indulattal
Fenn szállni,
S aztán alázuhanni, elenyészni
Egyezerre, rögtön, átélt üdveinknek
Minden fényével együtt,
Magunkból mit sem hagyva hátra,
Csupán a port, a hamvat,
A durva,
hitvány salakot!
Ti csillagok! ti bűvös, égi tükrök,
Ti örök lángok ott fenn a magasban,
Kik ismeritek nyughatatlan lelkem
Arcát s minden vonását
S már annyiszor vertétek vissza
Elmémnek egy-egy gondolatát
Világos képben, tisztultabb alakban:
Emlékemet megőrzi-e majd
Rám hulló fényetek szerelme?
Hiszem, hinnem kell, hogy a mi lelkemben
Fény, láng, sugár volt, eggyé olvad
Tündöklő lényetekkel,
S aláragyog azokra, kik
Bús éjszakákon téveteg szemekkel
Merengnek rajtatok,
Rég meghalt
kedvesükről álmodozva,
Vagy egy-egy
tűnt emlék pásztortüzénél
Virrasztva
csöndesen
Midőn én többé
nem leszek,
De fekszem
némán, jeltelen,
Kiégett
szívvel, zárt ajakkal
És mindörökre
lecsukott szemekkel.
1877. 27. 426. Endrödi
Sándor: Viharmadár
Kél, száll a zajló fellegek közt,
Fekete, vészes ég alatt;
Sodorja szél, zápor vesszőzi,
Haragos hullám rája csap.
Ragyogó szárnyát ki-kibontja
S habnak, viharnak engedi;
Szilajon cél nélkül cikázni
Egyetlen élvezet neki.
Lobog a zivatar fáklyája
S hejh! hogy füttyent, süvit a szél!
A vészmadár fönt leng az éjben
Mint egy fehér, fényes levél.
Hajó közelget tört árboccal
S táncol az örvényes vízen:
Ott veri szárnyait fölötte
S körülsikongja rémesen.
Köszönti sápadt arcú népét:
„Hajótok hova, merre megy?"
„A sírba !" zúgja szél és hullám.
„Jó éjt, ti boldog emberek!"
S ismét száll, bús felhőkbe tűnve,
Száll, azokon túl, messze fel;
Öröme, búja vad lázában
A vésszel együtt énekel.
Öröme, búja zord, magányos
S dala, mint szárnya, szaggatott:
Nem érti, csak, kiktől tanulta
Hazátlan szél, hulló vitorla
S az örök, harsogó habok.
1877. 27. 427. Endrödi
Sándor: A révészlegény
Susogó, zsongó nádas szélén
Révész-legény ül álmodozva;
Kuszált hálóját a fehér hold
Ezüstös fénnyel végig ontja.
Van-e hal benne? Meg se nézi,
Pedig fogott egy szép halat,
Nem is hal: aranyhajú tündér,
Ki hálójában fennakadt…
A legény nem csókolta többé,
Többé nem is ölelte meg:
Hálót és aranyhajú tündért
A hullámok közé vetett.
Mi volt a csókban? Nem tudom, de
A legény könnye csakúgy omlott:
Ment szomorúan, halványan,
És nem lett soha, soha boldog.
1875. 39. 610. Fejes István: A tarpataki völgyben
Sasszárnya nőtt lelkemnek e magasban,
S mint e madár kiterjedt szárnyai
Merően állnak, lelkem is megállt
E szép világot itt csodálni.
Nem föld e' már, nem az én bús világom,
Ez itt az égi lelkek csarnoka,
S fent, túl a fellegen emelkedő szirt
Magának a nagy égnek oszlopa.
Sasszárnya nőtt lelkemnek és megállva
A légbe' csüggő szikla-kupolán,
Nézek merengve, nézek elragadva,
Távolba és körül, fölém s alám.
Lent, messze, csendes falvak árnyalakja
Tör a magasba illó ködön át,
Mutatva a karcsú tornyok keresztjén
A napnak átszűrt, halvány sugarát.
Körül a fenyves-koszorúzta hegység,
A fellegek fodros hullámain
Felülemelt tetővel állva büszkén,
És hó-palástot hordva vállain.
És fent, ah fent, túl, messze a magasban,
Csak ott van még a Lomnic, ott rezeg
Mint fellegoszlop, csillogó sugárban,
A vén Szaturnusz, e merész öreg.
A Kárpátoknak eme sziklatornyát
Más, hajh, ki lakná, mint a vén idő,
Mely megemésztett ezredéveket már
S túléli még, mi múlik, és mi jő?
De felleget vet már a nap elébe,
Hogy csak csodálja őt a vizsga szem,
De meg ne lássa arcredőin által
Titokzatos nagy lelkét sohasem.
Le, vissza hát az égből! ím, előttem
Világosabb a hely s van látni mit.
Van látni mit? Égy mese-képet ismét,
Tündérvilágból lelkem álmait.
A Tar patak mély völgye ez.
Felülről, Ketté hasítva bércet és hegyet,
Ömlik alá hömpölyögve és zuhogva
Egy óriás kárpáti csörgeteg.
Huh, mint zuhog, huh, mint zug lábaimnál
A mamut-korszak csacska csermelye!
Mint csusszan és mint siklik a magasból
A kőlapon, tömérdek ölnyire?
Mint zúzza szét magát ezer darabra
Az útban álló szikla ércfalán!
S fehér sziporka-köddé alakulva
Repül tovább, míg ismét összeáll!
Látom, Szaturnusz, lelked' e patakban,
Hiába rejted ott fen arcodat;
A nagyság: az erő, mely dacol és győz,
Megsemmisít és újra éltet ad.
Szép, szép e völgy, a rengeteg hegyek közt
Egy hegy-öböl, egy légi kikötő!
Sziklás, merő, mély partjait beszegve
Az égbenyúló százados fenyő
Száz ölnyi
mély fölött emelkedik föl
E két tömör
part, mindmegannyi bérez,
Minden köve és
széle hossza messze
A ködbe és a
rengetegbe vész.
És mintha vára voln' e sziklafalnak,
Ott a középen, a völgy mélyéből
Kiszökken egy orom, s széjjel terülve
Az óriási bástyafokra ül.
Szörnyű erősség! - Hát midőn a felhő
Megindul a hegyormon s leszakad!
Midőn a villám csattog a tetőkön,
S a bástyafal dörgő visszhangot ad!
Midőn a sziklák a bősz zuhatagban
Hánykódva úsznak, törve a habot, -
És a fenyők sivítnak, míg a szélvész
Mint rémes ölyv felettük kavarog!
Es hát a Lomnic? ő fent a magasban,
A fellegek fölött, szilárdan áll;
Az ég felé fordítja tar fejét és
A vész, vihar, villám, alatta jár
Látom, Szaturnusz, újra lelkedet,
Hiába rejted ott fen arcodat;
Az üdv: a nyugalom, mellyel te nézed,
Míg a világ alattad ing s szakad.
Hajh! a világ!
El, vissza hát e képpel
A lent hagyott
világba! Tarpatak!
Légy
üdvözölve! Szép világodat már
Lelkembe
zártam, jó, hogy láttalak!
1876. 18. 226. Fejes István. Egy
szépasszony
(A Kisfaludy Társaság által 50 aranyinál jutalmazott költői
beszélyből.)
IV.
Erdők
visszhangja és te, csacska csermely:
Te fénysugár a
bérci fellegen;
Te illatos völgy, száz virágkehellyel;
Te röpke szellő a fa levelén;
Te kis madár, pároddal a bokorba'
Repesve, összebúgva és csattogva,
Feleljetek: mi hát a szerelem?
Ti keltitek azt létre a kebelben,
Feleljetek hát gyorsan, érzelemmel!
A visszhang mondja: kölcsönös szívérzet;
A röpke szellő mondja: csak szeszély;
A fény felel: káprázat és igézet;
S mond a patak: érzés, mély és csekély.
A völgy susog: az ifjú szív virága;
A kis madár szól ajkát csókra tárva:
Ne tudd, bohó, érezd, jer ide, élj !
Mi hát a szerelem:' Ida, te kérded;'
Az, mit szíved idáig sohasem érzett….
Ede inogva, roskadozva álla,
Jó, hogy magával hozta kis fiát;
Hogy látta őt, úgy tért ismét magába,
S úgy győzte meg szörnyű indulatát.
Dühe, ki tudja, nem tett vón'-e többet,
Midőn Ida lerogyva nyögte: „ölj meg!"
És nem menté, nem mentheti magát.
Így elfordulva, s nézve kis fiára,
Némán maradt bent síró bánatába'.
„Az égbe' voltam és pokolba estem,"
Fiának ezt beszélte el szeme.
„Mint én, az ég is, oh, csak úgy szeressen!"
A völgynek ezt dobogta a keble.
Aztán erőt vett, s megpróbálva ajkát,
Arthurnak is
elmondja gondolatát,
Simán, mint pallos és két élire.
Hát Ida? hozzá egy igécske sincsen?
Sóhajba tört csak ennyi is: „kövessen!"
1877. 1. 2. Fejes
István. A pataki várkertben
Mikor is volt? rég, bizony rég,
Mikor itt e kertbe' jártam;
Oh de most is ismerős még
Gyep-ülőkém, cserje sátram.
Ismerős mind bokra, fája,
És a lombok méla árnya,
Mely, ah, most is mintha jönne
Itt is, ott is, üdvözölne.
Itt utamba áll a jávor,
Lombja suttog, s én megértem;
Tudni vágyik a leányról,
Kinek nevét rája véstem.
Akiről, míg lelkem álma
Elragadt egy bűv-világba,
Ő fölöttem gonddal állt őrt,
S álmaimhoz szép mesét szőtt.
Ott megállít a platánfa,
Kérdez ő is suttogással;
Ifjú szívem hű barátja,
Sohse' közié titkom' mással.
S míg hevít lángszerelmem
S vágyaimban forr a keblem,
Ő lehajtja lombos ágát,
S bíztatóan úgy karolt át.
Itt virágok csengettyűje
Szól az ismert, régi hangon;
Ott a bokrok fülmiléje,
Hogy hamarabb választ halljon.
Dal, szerelem,
s a mi minden
Üdvözítő volt e szívben.
Itt fogant,
itt jött világra,
Hol madár
száll ágról-ágra.
Mit feleljek ennyi régi
Jó barátnak, ismerősnek?
Szólni kéne, szívem érzi,
Ámde szót a könny előz meg.
Lásd e könnyben, lásd, oh jávor,
Szép mesédet a leányról;
Csalfa fény volt lelkem álma,
S kárhozatba vitt utána!
Fák, virágok, nézzetek rám!
S vágyat, reményt, dalt, szerelmet
Megmutat e kicsi hullám,
Mely szívemből felszökellett.
És valóba'! szóm se' hallik,
Bokor és fa összehajlik,
És megértve bút és könnyet,
Szomorúan üdvözölnek.
1877. 48. 754. Fejes
István: Sötét felejtés
Sötét felejtés
néma álma,
Ringasd el
fájó lelkemet;
Ne mondjon
dalt zokogva, sírva,
Ő róla az
emlékezet.
Oszoljék a ködökbe szállva
Borongó szívem sóhaja;
De a keserv hangját miatta
Ne hallja meg senki, soha….
1877. 48. 754.
Fejes István Ahova én öt
Ahova én őt eltemettem,
Megmozdul egykor az a sir;
Egy ködalak kiszáll belőle
És nevemen könyörögve hiv.
Oh, mert a sötét feledéstől
Reszketni fog hiú szíve,
S a csábkezet, a mely nyakán csügg,
Mint a kígyót úgy tépi le.
Arcát a sápadás elönti,
Szemében megtörik a fény,
A nap sugara vérbe' száll rá,
S rémekkel üldözi az éj.
Már árnya lesz csak önmagának,
S igy fog könyörögni énnekem,
Hogy mentse meg a kárhozattól
Könnyem, sóhajom, énekem.
Így lesz, tudom; s a gyötrelemmé,
Pokollá vált gyönyör helyett,
Zokogva fogja költögetni
Az én megölt szerelmemet.
Akkorra mégis
tartok egy szót,
De csak az
Isten hallja meg ;
Ima lesz az,
hogy hitszegését
Feledje el,
bocsássa meg.
1877. 16. 242.
Greguss Ágost. A beteg király
(Fölolvastatott az evangélikusok estélyen 1877. április 20.)
Híres Szamarkand jó királya
Immár esztendők óta várja
Hogy jobbra fordul nyavalyája;
Semmit se használtak neki
Az orvos urak szerei,
Se javas asszony kuruzslása,
Se bűbájos ráolvasása.
Egy férfiú volt hátra még
Kiben szegény reménykedik:
Bölcs Ukkabor, a remete…
Bölcs Ukkabor, mit példáz bölcs tanácsod?
Némely bajoknak nincsen gyógyulások.
A tenger mindig vész teli,
S király soha le nem veti
A krónikák sok ezred éve mondják
Királyi ingét
és királyi gondját.
Kevés a boldog! fájdalom, igaz;
Az sem vagyon, s hatalom által az.
1877. 22. 338.
Indali Gyula. Barnult
avar
Barnult avar búsan susogja:
„Nézd: én valék a zsenge pást!"
Haraszt csörög: „Én voltam egykor
Árnyas berek friss lombja, lásd!"
Szálló pehely mond: „Fészek enyhe,
Gyönyör párnája voltam ám!"
Száraz virág szól: „Rózsa voltam,
Május mosolygó hajnalán!"
A szél süvölt: „Ifjú tavasznak
Meleg fuvalma voltam én!"
A csönd sóhajt: „Dal voltam egykor!"
Az árny susog: „És én a fény!"
S avar, haraszt, szálló pehelyke,
Száraz virág, szél, csönd, ború,
Egyként zokogják: „Oh a végzet
Milyen sivár, mily szomorú!"
S ködön keresztül ím az égből
Egy büszke csillám átragyog:
„Én csillag voltam a tavaszban,
És, mostan is csillag vagyok!"
1875. 51. 810. Illyés Bálint. Sírásókhoz
Ne ássátok még meg a sírt,
Nincsen abba' még halott!
Ám azért, hogy fénye sápad,
A tűz el nem hamvadott…
Csüggedésnek éve, vajmi
Sokszor volt már e hazán,
Már az orv vadak felette
Lakmároztak igazán;
De fejét megrázta újra,
És felállt, mint sziklaszál,
S elsimult habként alatta
Ellenség és pártviszály.
Bárha vérsebbel szerezte,
Múltja van, nagy és dicső!
És ha múltja van, felette
Nem csap által a jövő.
Lesz jövő is! férfi-karral
Hogyha felküzdi magát;
Szellemével majd eléri,
A dicsőség csillagát!
Ne ássátok még meg a sírt.
Nincsen abba' még halott
Ám azért hogy fénye sápad,
A tűz el nem hamvadott.
1877. 30. 466. Ilyés Bálint. Vidd,
vidd oda szellő
Vidd, vidd oda szellő, hol pálma virágzik
Lelkemnek imáját, hol küzdenek ők,
S Allah, kit imádnak, Isten, kit imádunk:
Szálljon le reájuk győzelmi esőd!
Önvérük esőjén nőtt ott a virágos
Halmon s völgyi mezőn minden kicsi szál;
S vad csorda merészen, ah összetiporni,
Mint dögkeselyű a hullára — leszáll.
S ti szívtelen önző népek, ti csak álltok!
Nem ver le a szégyen, nem ver le a vád!
Hogy karmai közt el, vesztére hagyatok,
Széttépni pogányul, mint áldozatát...
S a harci mezőnek örvénye ha tágul,
Körébe sodorva több-több elemet:
Kéz kézbe ölelve küzdünk mi is ottan.
És győzni vagy halni, fogunk veletek.
1877. 49. 770. Ilyés
Bálint: Hadd jöjjön hát
Hadd jöjjön hát, ha jönni kell,
Hadd jöjjön
hát a fergeteg,
Észak rideg határiról
Mit a vihar fölkergetett!
Mi büszke
cserként állunk ellene .
Velünk a honnak védő szelleme !...
S e villám fényét látta már
Nem egy-két gőgös büszke nép,
S tüzén nem egyszer égett el,
Ki rátiporni hitt elébb . . .
S ha nem vet is ma fél világra fényt:
Virraszt felettünk égő lámpaként!
Hazám, hazám ! nem féltelek,
Jöjjön fejedre bármi vész
Mig egy csöpp vérünk felbuzog,
Ez a csöpp vér számodra lesz
Egész világ törjön bár ellened:
Megvéd e nép, te őrző szellemed
1877. 49. 771. Jakab
Ödön: A
mi temetőnkön
Magasan áll a hegy, omló oldalával,
Vadvirágot ápol tetején a fennsík,
Hol a sűrűn vágott sírhalmok tövében
Hamvadó holtak koporsója fekszik.
Mintha tudná a hegy durva, hideg földje,
Kebelébe mennyi szív örömét zárták:
Holdas éjszakákon, mély gyásza jeléül,
Borongva hullatja a falura árnyát….
Ifjú reményekkel, lobogó vágyakkal
E gúnyoló mosolyt megdöbbenve nézem,
Szemem oda tapad a sír oldalához,
Gondolatom pedig jár messze vidéken,
Hol Rózám szeme is csak múlékony tűzzel
Hordja sugáriban az ifjú szerelmet.
Aztán leborulok féltő fájdalommal
És kisírom magam, mint a kicsi gyermek.
1875. 16. 242. Kerényi
Frigyes*: Fanni hagyományainak olvasása után
Hosszan merengek lelkes képeden!
Tudom, hogy álmaimban megjelen;
Bánattakart szelíd vonásiban
Egy tiszta szívnek haldoklása van.
Mióta alszol, annyi év lejárt
Érezlek mégis, mint a
napsugárt,
Mely új tavaszkor nyájasan lesüt,
Verő szívet találva mindenütt!
És mintha bús komoly beszéded hallanám
Ne nézz oly meghatón, oly lélek-öntve rám!
Mit titkos éjeken reszketve irt kezed:
Öröklő mécsvilág nyugvó porod felett.
A rózsa el virít és még az éjen át,
Szellő fuvallja szót bűbájos illatát:
Meghervadt rózsa vagy, beomló sír alatt
Lehullott a levél: az illat ránk maradt!
Körültekintek, szép, fényes világ!
A fény alatt meg annyi pusztaság!
És engem kétkedés keserve nyom:
Lesz-e nekem ily szent menyasszonyom?
S ha egykor annyi dal s remény után,
Lelkemmel összegyúl egy jó leány
Szerelmet adva, véve boldogan,
Azt gondolom majd: szíved benne van!
*Lásd a függeléket
1876. 22. 338. Kiss József: Szerelemvágy.
Utcáról utcára őgyelegni tétlen:
Ez az én legédesebb, legszebb kedvtelésem.
A sürgés, a robaj, a tömeg gyors árja
Kápráztat, elmerít édes andalgásba.
Miként, ha
zöldellő hegyormokon járva,
Kéjjel
hallgatódznám a malomzúgásra,
Mely alant kelepel,
csitteg csattog lágyan,
Ily érzet hat
által a tömeg zajában.
Szívemben tavasz van, dal s virággal áldott,
A költészet fényes, csodás halmán állok.
A tömeg közepett vagyok messze tőle,
Mintha csak álmodnám, álmodnám felőle.
És lelkem oly nyugodt, mint tó vihar után.
Csak olykor-olykor, ha egy édes arcú lány
Vetődik utamba, kezd szívem remegni:
Volna szeretőm, hej, be tudnám szeretni!
1876. 22. 338. Kiss
József: Magány.
Te vagy a hűség, te vagy a jóság,
A béketűrés és a szerelem!
S ami fényes és tiszta e földön,
Azt mind a te képedre képzelem.
S
mi a mesében gyermeki s bájos,
Az a te vonásid viseli mind:
Mesék szelíd hamupipőkéje!
Ím, képmásod itt áll s reám tekint!
De mikor a gondolatnak szárnyán
Messze szállok — te nem jöhetsz velem,
S a csodákat, miket lelkem látott,
Tenéked hasztalan mesélgetem.
Mosolyodban nem lelek üdülést,
És szívem, lelkem olyan csüggeteg:
Tán a csillagokban volt megírva,
Hogy én örökké egyedül legyek.
1875. 37. 578. Madách
Imre: Táborban
Hej azért van lábam, lábam,
Hogy a csárdást járjam, járjam;
És azért nőtt a bal karom,
Hogy öleljem a galambom.
De a jobb meg azért terme,
Hogy hazámat védelmezze,
Dicsőségért, szabadságért
Pazarolva ontsa a vért,
Vért, melyben keresztelkednek
Fiai a dicsőségnek,
Vért, melyről Krisztus tanított,
Hogy lemos százados átkot.
.
Hej azért van, azért van szám,
Hogy dalolhassa a nótám'.
És azért lett mellem, mellem,
Hogy rajt bokrétám viseljem;
De a mellben szív azért van,
Hogy helyt álljon a csatában.
Jól áll sebhez a virágszál,
Szebb az ének ágyúszónál;
Rólam is mond tán az ének:
Fia volt a dicsőségnek.
S hogyha elhordja is a szél,
Síromnál lyány sír, virág kél.
Hej ha még ma meg is halunk,
Vigadtunk már és csatáztunk,
Mindennap fegyverünk éle
Lapot írt a történetbe.
Míg apáink megvénültek,
S nem tudják, hogy minek éltek.
Sokat küzdöttek, fáradtak,
Pályabért még sem arattak.
De tisztesség! ők neveltek
Szabadságnak, dicsőségnek,
S most is, hogy a honnak adtak,
Nekik csak könnyek maradtak.
1875. 37. 578. Madách
Imre: Felköszöntés
Férfiakkal harcra szállni,
A síkon bátran megállni,
Ez legyen dicsőségünk.
Ámde hogy majd győzni bírjunk,
Kell, hogy légyen, kikkel vívnunk,
Éljen hát ellenségünk!
Lánykákkal szelíden bánni
És velők jóban maradni,
Ez legyen az örömünk.
S hogy minél előbb megérjük,
Megcsókoljuk, átöleljük,
Éljen akit szeretünk!
Kit gyűlölni senki sem bír,
Azután szerető sem sír,
S szerető csak kell nékünk.
Hogy becsüljük a csók mézét,
Ismernünk kell a lét mérgét,
Éljen hát ellenségünk!
Hanem mégis el a borral,
Nem látjátok-e mámorral
Úgyis hogy megtelt fejünk?
Bornál erősebb a szép szem,
Barna kis lyány érzem, érzem
Éljen akit szeretünk!
1875. 43. 675. Madách Imre: Vigadjunk
Hadd nézze halvány arccal a világot
Kinek tetszik, mondván: mi rossz, ravasz!
Szánjátok őt, de meg se hallgassátok
Barátim, mert valódi vétek az.
Míg van tavasz, ifjúság, szerelem:
Örüljetek, szeressetek velem!
Ha mondják: nincs költészet már a földön,
S érzéseinkre arcot fintorít
A kalmár számítás: kedves barátim,
Minket tán ez csak meg nem tántorít?
Míg van tavasz, ifjúság, szerelem:
Örüljetek, szeressetek velem!
De sebesen jő a halál, siessünk,
Hogy üresen leljen minden kebelt!
Mit ér, ha meg nem gyújtva tán tovább tart
A fáklya, de poros zugban hevert!
Míg tart tavasz, ifjúság, szerelem:
Siessetek örülni hát velem!
Hisz majd
jövend más nemzedék helyünkre,
Ha már élvezni
végkép nem tudunk!
Derék fiuk
lépendnek nyomdokunkba,
Kikben örömmel
megújulhatunk;
Közöttük él
lelkünk, s oly végtelen,
Mint a tavasz,
ifjúság, szerelem.
1877. 34. 530. Pap Kálmán: Óh,
adj erőt
Hogy a tavasznak langy leheletére
Zöldült a völgy s a halmok bokrai,
S fakadó lombbal enyhe szellő játszik:
Ki tudta volna azt eldallani?
Reményem napja hajuk, ámde fénye
Varázzsal lelkem elborítja még;
Óh, adj erőt, nagy isten, megdalolni
A hő érzelmet, mely szívemben ég!
Zivatar zajlott éltemen keresztül,
De íme már a láthatár derül.
Szívem kertjéből egy-két szál virágot
A szél kitépett kérlelhetetlenül;
De új életre támadott a többi,
Koszorút kötni van ott még elég;
Oh, adj erőt, nagy isten, megdalolni
A hő érzelmet, mely szívemben ég!
Hallottunk dalt az ősök szép honáról,
Szent érzelemben büszkén lángolót;
De mely hazámért keblemet dagasztja,
Az érzelemre hol lelt volna szót?
Mint a felhőtlen ég derűje, tiszta,
S szívem magába rejtve hordja még;
Oh, adj erőt, nagy isten, megdalolni
A hő érzelmet, mely szívemben ég!
Oh, adj erőt, egeknek alkotója,
Hadd öntsem dalba szívem érzetét;
Szívemben annyi kincs van eltemetve,
De felhozom, elosztom szerteszét.
S ha egykor a mag, melyet elvetettem,
Szegényesen bár gyümölcsöt terem:
Vedd hálakönnyem, hogy láttam világod
Amely árnyával is fényes nekem.
/ szívem
hatszor fordul elő. G./
1877. 34. 530. Pap Kálmán: Szabadban
Kimegyek a
rétre,
A hol lenge
szellő játszik a virággal
S arcom
simogatja;
Keblemet oly
édes érzet hatja által
Zümmögő bogárhang,
Távoli harangszó, szellő suttogása,
Lelkemben felolvad
Bűbájosán hangzó egyetlen danába.
Ahogy itten állok
S ittas lelkem álmát nem zavarja semmi,
'
Szeretném a földet,
Az egész világot keblemre ölelni.
Hadd mondaná el majd
Szívem dobogása, amit nem beszélek:
Szép hazám, mi forró
Lángoló
érzéssel szeretlek én téged.
1875. 17. 258. Pásztói: Idegen földön
Egy ifjú néz a csillagokra,
S ajkáról sóhaj lebben el,
Körötte a fényűk zöld bokra
Reá gyöngédeden felel.
Alatta mélyen, omlott sziklák
Darabjain fut a patak,
Tán a habok kínját gyanítják
Megcsöndesült a zuhatag.
A szálas erdő zárt homályán
Bűbájos lények lengenek,
S egy édes hangú arany hárfán
Elandalítón zengnek.
Az ifjú néz, de meg nem érti,
Oly ismeretlen a zene,
S a csillagfényt hónáról kérdi,
S beszélni az sem tud vele.
A lég; hideg, az és mogorva,
Talpának oly kemény a föld,
Közömbös a fenyves vad orma,
Hol a nap alig tündökölt.
Minden, mi őt egykor szerette
S mit szeretett, oly messze van;
A hely, hol üdvét eltemette
S hol többé nem boldogtalan.
Az ifjú néz s bágyadt szemében
Felforr a könny és felragyog,
S a mint leperdül ím elébem,
Látom: az ifjú én vagyok.
1877. 20. 306. Pásztói. Megemlékezés
Hol vannak a lángszellemek ,
Kik mintegy sziporkázó fáklya,
Hogy dalra, tettre keltenek:
Üszköt vetettek a világba?
Megénekelték a mezőt,
A dúsan termő rónaságot;
S mit tán az álom keze szőtt,
Az egykori dicső nagyságot.
Megénekelték a tetőt,
A mely kopasszá lőn a gondtól;
Hol annyi büszke törzs kidőlt
S most lepve bús avartól, gyomtól.
Csordultig telt volt a pohár
A szikra óriás lángot szüle;
Kigyulladt az egész határ
De senki sem rémült meg tőle.
Tyrtaeus* és Leonidás**
Vetélkednek győzni, halni
A korszellem mostan de más!
Oly hivatalos, oly alkalmi.
Légy élelmes! a becsület
Úgy is már bujdosásba mégyen
Testvériddel ne fogj kezet,
Mert rád is átragad a szégyen.
S ha mégis támad benned egy
Jobb érzés megrázó szikrája:
Tartsd vissza omló könnyedet
Pusztuló nemzetek sírjára..
*Tyrtaeus was
a Greek lyric poet who composed verses in Sparta around the time of the Second
Messenian War.
**Az ókori Spárta királya volt.
*
1877.
46. 723. Pásztói: Szeptember végén 1877
1877.
Milyen fakó a nap sugara!
Milyen sápadt szegény vidék!
A pompát róla s a szint már a
Szellők réges-rég leszedték.
Fényes tollú madárka hallgat,
Költözködnék, kedvetlen, ül
Fényes szemű leányka ajkad
Mért méláz oly kedvetlenül?
Pásztor eldobja furulyáját
Nem tetszik a világ neki;
Jó tűznél hosszú éjszakán át
Dermedt körmit melengeti.
Itt-ott szól egy kolomp vagy csengő
Mintha óráját jelezné
Síró ütéssel: a jövendő
Hanyatlásnak a sir felé.
Csípős, szilaj szél fut, szaladgál
A legkedveltebb hadsegéd,
Erdőn, mezőn, tónál, pataknál
Sziszegve mond egy rém-mesét.
,,A mindenható tél nevében
Virág, lomb térdre, porba mind!
Nyomomban az ősz, hős vezérem,
Ne várjátok, míg ő suhint!"
Virágok,
lombok sóhajtoznak,
Szemükből
harmat-könny pereg
Tűnődnek hosszan, gondolkoznak:
Vajon mit is véthettek?
S ha csakugyan hó-tengerével
A nagyúr mindent elborít;
Büszkén rombolván, ezerével
Építi rongy jég-várait:
Jön egy meleg
sugár, s hatalma
Immár üres
lég, pára csak
S a megifjult
föld diadalma
Bukott dölyfén
nevet, kacag.
1875. 46. 722. Pásztor Ferencz. Dal
Esik eső, felleg van az égen,
Beborult már nékem is egészen,
Amióta más is jár utánad,
Fekete gyászruhám a búbánat.
Szemembe áll a kalapom széle,
Ha sírok is eltakarom véle;
Meg is ölhet engem a fájdalom,
Mégse kérdi senki, mi a bajom.
1876. 3. 34. Pósa
Lajos: Az én aggódó anyámnak
Ne sirasson
annyit édes anyám, lelkem,
Az a jó úristen megsegít még engem!
Hisz' hogy most az élet nagy keresztjét hordom:
Majd meglássa: lesz még nekem is jó dolgom.
Nem bukhatom én el ennyi küzdelemmel,
Ennyi verejtékes, néma türelemmel.
Sorsomon diadalt kell nekem aratni,
Ha az ég a földdel össze fog szakadni.
Akit hány-vet a sors, mint habot a tenger:
Ne sirassa senki, abból lesz az ember!
Megtanul a saját maga lábán járni,
S dörgő zivatarban, mint kőszikla állni.
Nem halok meg addig, jó anyám, ne féljen,
Míg koszorút nem nyer annyi napom, éjem.
Nem hagyom itt addig ezt a szép világot,
Míg szülém engemet boldognak nem látott.
Istenem, ha néha a jövőbe nézek:
Már előre is nagy boldogságot érzek.
Látom lesimulni a habok redőjét
S éltem hajójának csendes kikötőjét.
Egy áldott teremtés lesz majd feleségem,
Ki a fúvó széltől is fog óvni engem.
Ellesi titokban minden gondolatom',
Én pedig jutalmul összecsókolgatom.
Édes anyámasszony hozzánk jön majd lakni,
Aranyos menyének tanácsokat adni.
S ég urához küldi hala adó imáját,
Majd ha ringatgatja síró unokáját.
Ne sirasson annyit édes anyám, lelkem,
Az a jó úristen megsegít még engem!
Hisz' hogy most az élet nagy keresztjét hordom:
Majd meglássa: lesz még nekem is jó dolgom
1877. 33. 515. Pósa Lajos: Türelemmel
küzd az ember
Türelemmel küzd az ember
S boldog soha nem lehet:
Izgalomban, siralomban
Tölti el az életet.
Hogyha van is néha egy kis
Nyugodalma, öröme:
Megzavarja, elnyeli a
Búnak, bajnak özöne.
Úgy van. Itten drága minden,
Drága minden örömünk:
Egy kis jóért, mulandóért,
Százszor is megfizetünk.
De a végzet annyi mérget
Dob kelyhünkbe untalan,
Hogy az a kis édesség is
Keserű, mi benne van.
Szomorúság, nyomorúság,
Vértanúság életünk:
Több erénnyel, több reménnyel,
Mint sikerrel küszködünk.
Addig-addig küszködünk,
míg
Megjön a nagy
jutalom:
Üröminket,
keservinket
Elnyeli a sírhalom.
1875. 29. 450. Sipos Soma. Jobb
volna tán
Jobb volna tán pihenni lenn,
S álmodni mély, nagy álmokat.
Pihenni lenn, nyugodni lenn,
Bólintgató hűs fák alatt.
Es végtelen álom között
Mindent, mindent felejteni:
Mint mosolyogva élni — és
Titkon könnyeket ejteni
1875. 29. 450. Sipos Soma: Vigasztalás
…Ne csüggedj hát szegény szívem,
Viseld, nyugton sorsodat,
S ne nézd más üdvét irigyen,
Ne a boldog álmokat.
Tudtál hinni és szeretni,
Vigaszodra ez legyen;
De a rideg jégközönyre,
Az elhullott forró könnyre,
Ne emlékezz
sohasem!
1875. 33. 514. Szabó
Endre. Siessünk élni
Nem vár reánk a futó élet
S a szárnyas perc, ha elrepül,
Majd lomha években kerül meg,
Ah ne üljünk hát tétlenül;
Amíg csak bírja egy izom, míg
Erünkben egy csöpp vér kering,
Hajrá! siessünk élni, s mint jön,
Előre, hátra, csak gyerünk!
Ősz szálak gyűlnek majd fejünkre
S ráncokba süpped a mosoly,
A lepke lányok ránk se néznek,
Minden szép álom szétfoszol;
Majd bibliával, pápa-szemmel
Babrálgatunk naphosszakat,
Hajrá! élvezzük a szerelmet,
Amíg lehet, a míg szabad…
1876. 12. 178. Szabó Endre:
A pénz.
Egy nyomorult aranylemezke,
Egy nyomorult ezüst-darab,
Lapokra pár betűcske metszve
Melyet szolganép önt, farag,
Melyet a gép fényesre présel,
Átolvaszt százszor a kohó
Ez játszik a bölcs ember-ésszel,
És ezt imádja a bohó!
Ma címeres baromnak ára,
Holnap már lelkeket fog, ad,
Gyilkot bérel ma éjszakára,
Holnap szerelmet, csókokat.
Hogyan ne? Hisz' nem látni rajta
A szennyet, vért, a könnyeket,
S a pénz olyan bűvészi fajta:
Jót, rosszat szépen eltemet.
Boldogság, kín, a szív szerelme,
Üdv, kárhozat, trón és bitó:
Ha porba' csúszik szárnyas eszme,
Minek hát akkor ennyi szó?
Keresztet e szók halmazára,
S az új élet szótára kész;
Ha mindennek egy már az ára:
Legyen egy szónk: a pénz, a pénz!
Mit fájlalod, hogy rongy az ember,
Hogy szíve, lelke csak szemét.
Adhat, vehet, van pénze tenger,
Úszhat a kéjben, s ez elég.
A
vásár vonz, s harminc ezüstön
Már
Júdás szép vásárt kötött:
Csak egy istent adott
el, s rögtön
Nyert rajta millió
ördögöt.
1877. 1. 2. Szász
Károly. Újév napján
Reggel korán, amint felérzek,
Zsong a szobám, mint egy kis fészek.
Súgás-búgás: „nem ébred mégsem?'
Alig várhatják ébredésem.
Kisebb fiacskám, nagyobb lányom
Siet, hogy nekem jót kívánjon;
Aztán versengenek a nagyobbak,
Hogy melyik tud kívánni jobbat.
Az anyjuk jő legutoljára,
S ajkamat egy hő csók lezárja.
Amint lágyan, némán borul rám,
Mint sárga partra csöndes bullám.
Szememben üdv s öröm-könny fényük,
Mit mondjak én viszont ma nékik?
Ez üdvömért mit tudjak adni?
Oh van-e áldás, olyan, annyi?
Megáldom őket mind egyenként,
Adjon az ég rájuk meleg fényt,
Hogy nőjenek, mint gyönge plánta,
S viruljanak e szép világba.
Még annyit mondok a fiuknak:
Az életbe, ha majd kijutnak,
Mit én csináltam kezdve gyengén,
Folytassák ők azt jobban, mint én
A lányoknak mit isten adhat,
Kívánom nekik a legjobbat:
Legyen mind anyjához hasonló,
Oly szép, oly hü, oly munkás, oly jó!
1877. 8. 114. Szász
Károly: Salamon vezeklése
Salamon című történeti költemény III.
részének első énekéből
Hol gyors Duna habja egymásra gyülemlik:
Büszke Regensburgban székel vala Henrik,
De aranyos székén nem pihen a császár;
Öblös teremében fölkél, föl- alájár.
Homloka halvány; rá lecsüng sűrű fürtje,
Amelybe (korán még!) vegyül egy-két szürke;
Hogy sietett élni: dúlt arca mutatja,
Kora szenvedélyek nyoma látszik rajta…
Térdeltéből azzal felsegíti szépen,
S oda vonta, fogván kezét a kezében,
A kerevethez, hol menye fuldokolva
Zokogott magában, s szelíden így szóla:
„Egy szegény zarándok
kopogat szívednél:
Elfedező fátyolt bűnért ne vetnél?
A te hű szívedben nem adnál-e szállást?
Hiszen megbocsátani olyan édes! lásd, lásd!"
Ott a vezeklők, azt bűntudat, ezt bánat
Tette vezeklővé, össze borulának;
Panaszok', mentségük', csak zokogva, szótlan'
Öntik ki egymásnak néma hosszú csókban.
1877. 36. 563. Szász Károly: D'Arc
Johanna búcsúja (Schiller
után)
Isten veled te bérez, te völgy, ti
dombok!
Zöld legelő te, s csacska csermelyed!
Űrökre búcsút, íme sírva mondok,
Hangom könnyekbe fúl: isten veled!
Rétek, miket estenként öntözték, ti!
Fák, miket ültetek: zöldelljetek!
Isten hozzátok kis falum vidéki,
Johanna nem bolyong többé köztetek.
Szelíd visszhang, szavad' már nem
lesem.
Johanna megy, s vissza se' tér,
sosem!
Szelíd örömeim csöndes tanyája:
Örökre búcsúzom ma tőled el.
Elzüllik kis bárányim szende nyája,
Nem gondol senki véle hol legel.
Más nyáj: mi gondom' s pásztorlásom'
várja,
Hol minden fűszállt vérharmat lep el.
Nem földi vágy űz a világba engem:
A Lélek szólít, hívását követnem.
Mert Az, ki Mózest a tüzes bokorból
Megszólítá magas Hóreb hegyén,
Mondván: ,Ne félj! Fáraó ellen fordulj!'
S az Ízsai fiát ki seregén
Hőssé avatta egyszerű pásztorból,
Mert kedves néki a kicsiny s szegény:
Hozzám is Ő szólt, e falevelek
Közül:„Eredj, amerre küldelek!
Lágy tagjaiddal vas páncélba öltözz,
Kis báránykáid' legeltesse más.
Téged szerelmi ábránd, vágy, e földhöz
Nem köt soha, gyöngéd szívdobbanás.
Fürtidre ara-koszorút te nem kötsz
Hozzád simulni kisdedet se láss!
De harci dicsőséggel e helyett
Megkoszorúzom gazdagon fejed'
„Mikor a legbátrabbak elcsüggednek
S romlásba dőlve véli mind honát:
Akkor ragadja a zászlót kezed meg;
S mint vész zilálj' az érett gabonát:
A büszke hódítót te úgy űzzed el,
Földig tiporva a határon át.
S hazád' megmentve, visszavívta Reims-t:
Ott vár királyod, hogy megkoronázd!"
Ím itt a jel, melyet az ég igére :
Ez a sisak, ö küldi azt nekem.
Mily égi láng csap meg, vasához érve,
Mint kerub-tűztől lángol e tetem;
Ragadva visz magával a harctérre,
Mint vész sodor, nem ellenkezhetem.
Hallom riadását már a harcsoroknak,
Paripa tombol, trombiták harsognak!
1876. 32. 498. Székács
József epigrammáiból
A rátóti kertben. I.
Itt öröm és élet laknak,
mert érnek a lombok,
S a csevegő csermely s
partjain annyi virág.
Kisben ez a roppant
mindenség, melyben az élet
És az öröm honosak, távol is és közel is.
S hol vagyon a kertész? Láthatatlan ez itt is, amott is:
Mindenikét látnod csak műveikben lehet.
II.
Hogyha hegyen látok palotát, a gőg jut eszembe,
Mely építé, mely büszke urába' lakik.
Itt, mert völgybe vonult házat szemlélek, amelyet
Lombok rejtenek el, és csalit árnya fedez:
Szende szerénységet sejt lelkem, s ritka középszert,
S e sejtést
egy hon jobbjai ámenezik.
III.
Szép fűz a
kapuban! mert, hogy társtalanul állasz?
„Társtalan úrnőmnek képviselője vagyok."
S mért állasz szomorún kapujában az édeni kertnek?
„A menny üdveihez sir vezet és siralom."
Pest.
A szükség ellett Pesten
mért annyi pazarló,
Torkig evő s etető és a
füléig adós?
Mert sok a bárgyú, kinek könnyű port szórni
szemébe
Ott, ahol épen nincs porba', homokba' hiány.
1875. 1. 11. Szemere
Miklós. Önzés
Összejött a két kárvallott barát:
Péter tűz által, árvíz által Pál.
„Házam elégett!" szól Péter, s amaz :
„Harminc boglyámat vitte el az ár!"
„Mondom, a házam! " „az ár, tönkre tett!"
Csupán magára gondol: Péter, Pál:
Kezdettől óta e kerekvilág
Ily Péterekből, s ily Pálokból áll!
A szolgalegény
Bandival gyűrűt
Vált Kató, fülig
szerelmes bele,
Dúsabb kérő
jött: Kondor, a juhász,
S ujjára ennek
száll Kató jegye,
De telkes
gazda miatt ezzel is
Szakit, habár
Boncs gazda nagy iszák;
Mióta földre
süt a nap, ilyen
Leányokból áll
e kerek világ!...
Lúdtollam mi
most? hegedűvonó!
Hegedű-szóban
szép mesét jelent!
Egyaránt önző
az emberfia,
Akár itt
alant, akár oda fent.
Palota szülje,
vagy szalmás födél,
Az ember mind
egyforma mákvirág!
Ilyen volt
mindig, és ilyen marad,
Amíg csak
meglesz e kerek világ!
SZEMERE MIKLÓS.
hu.wikipedia.org/wiki/Szemere_Miklós
1875. 3. 34. Szemere
Miklós: A földhöz
Mesés föld! Hányféleképp
Tűnsz föl forró képzetemnek!
Most virány, hol ibolyák
Közt mosolygó bölcsök rengnek.
Majd óriás temető,
Szinte látom: fenn a légben
Sírfáiddal mint forogsz
Csillagtalan, rideg éjben.
Hajh, te bűvös
ős talány,
Hány bölcs küszködött
veled már!
A talány
megoldva nincs.
Titkaidon
ezredes zár.
Te víztömlő! tűzodor!
Légpályád
mióta járod?
Hogy és mikor
születél?
Hogy és mikor
lesz halálod?
Az lesz egykor gyilkosod,
Mi a szegény emberszívnek:
Forró kebled kihűl-e?
Vagy kínos belső láng emészt meg?
Vagy félénk madár gyanánt
Addig röpködsz karikába:
Nap: e tűzsárkány körül,
Amíg beleszállsz torkába?
Anya vagy, de kebleden
Édes gyönyör, s irtózat ül;
Az ember, s a vipera
Együtt csüggnek emlőidről.
Anya vagy, de szörnyanya!
Az élet szikráját öntőd
Szülöttidbe, de csupán,
Hogy legyen mit öldökölnöd.
Honnan lőn száműzve rád
Lelkünk? Végperced bevárva
Sírodat túléli-e,
Tündöklőbb csillagba szállva?
Vagy miként a pásztortűz:
Hantjaid közt kél lobogva,
Hantjaid közt lobban el
Végcsilláma haldokolva?
Földgömb: te siralomház!
Te őrjöngök kerektornya!
Szirt, melyhez kesely szívén
Bilincselve minden foglya.
Te szomorú hamvveder
A bent porló tetemekkel!
Be sok szem megöntözött
Immár keserű könnyekkel!
De fejem e találós
Meséken haj mit gyötörjem?
Hagyd a titkok éjjelét,
Térj vidámabb útra lelkem!
Fürkészni ne légy bohó,
Amit sűrű, mély homály fed;
A teremtés, s a leány,
Úgysem vallja titkait meg.
Kerengő föld, vén bolygónk!
Rád ezentúl semmi gondom;
Forogj tengelyed körül,
Mint sárdarab a korongon.
Csak hányd cigánykereked!
De ha fejed alá fordul:
Vigyázz, hogy a boromat
Ki ne öntsed poharamból.
1877. 39. 610. Tamásfy
Gyula. A dologkerülő*
Elsötétült az
ég homloka borúval,
Szürke felhők
lepik könnyterhes búval;
Eresz alá csap
a villás farkú fecske,
Megered a lanyha,
nevelő esőcske.
Pitvar
ajtajába áll elő a gazda,
Ünnepen kaszája
szegre van akasztva,
S históriás
könyvét szívesen becsapja,
Ablakát kövér
csepp ha megkopogatja.
Pipaszóval
méláz, az időt vizsgálja,
Néki a
holnapot könnyű kitalálni,
A
felhő-lebernyeg redőiből tudja:
Hetes-e a
vendég, vagy sietős útja?
A sürgő anyjuk
is kipördül egy cseppet:
„Arany omlik,
tegnap raktam el a kertet!"
Pókus szomszéd
szinte előbúvik végre,
S hálás
tekintetet vet a borús égre,
A falu örömén
szint' örül a lelke,
Bárha nincs,
nem is volt egy arasznyi telke,
S keletről,
nyugatról cölöpölt viskója
Kényeskedő
gazdáját hiányosan ója;
Baglyok
rugdosták meg a szegest, födelet,
Ben
csireg-csorog már, midőn künn csepereg.
Hogy miért
lakja ő e kalyibát bérben?
Azt bizton
megvallom: én ugyan nem értem ;
Most nyakába
csordul, fülledt a melegben,
Elhagyni
kénytelen mind a két esetben,
Ügy van enyhe,
nyugta, ha a szomszéd fája
Veszi szárnya
alá, fogadja árnyába.
Oda települe
most is jámbor Pókus.
S azt hinné az
ember: játszik, mint egy mókus…
1877. 40. . 630.
Tamásfy Gyula. A dologkerülő
Vége
…Hogy haza
verődött üggyel-bajjal végre,
Először is
Csörge szomszédjához tére,
Ott a
jövevénynek száz kérdéssel estek,
De ő csak azt
kérdi: kell-e hát hetesnek?
Véle aztán
többé versenyre nem ment ki,
Nem meri
megfogni kaszanyelét senki.
Történetét
soha nem is emlegették,
Legfeljebb ha
pajzán gyermekek követték
Gangosan
mutatva nagy tekintélyt, rangot,
S búgva, csiripolva
némi madárhangot.
* E művet a
Kisfaludy-társaság idei költői pályázatán — „kisebb költői beszélyre" - a
bírálók egyhangúan dicsérettel emelték ki.
1877. 24.
377. Tóth Ede. Csak egy pillanat
Csak egy pillanat volt az én boldogságom,
Egy rövid pillanat;
És én azt elzártam; itt is lesz örökké
A fájó szív alatt!
Most a végtelenség nagy útjára indult
A néma szenvedés;
De hogy feledhessem ama pillanatot
Az öröklét kevés!
(Rimaszombat,
1868.)
1877. 24. 377. Tóth Ede: Mi vagyok én?
Mi vagyok én, azt kérditek
tőlem?
Kinyílt virág egy nagy
temetőben!
Tele van a lelkem búval,
szenvedéssel,
De a szívem boldog
szerelemmel,
Mi vagyok én, azt kérditek
újra?
Utas, ki most talált igaz
útra.
Eddig rögös pusztát
gyalogoltam,
Most virágos völgybe
bodorodtam.
S mi vagyok én, azt
kérditek végre?
Csillag, a ki nem vágyik az
égre.
Mert a nap csak hideg fényt
lövell rám,
De ide lenn felmelegít
rózsám!
(Lőcse.)
1875. 41. 642. Újvári Béla: Egy
könyv olvasásakor
Ki porban görnyedtél sok ezredéve,
Emeld magasra fennkölt homlokod;
Ki tévelygő valál az örök éjbe',
Örülj, oh ember! virrad hajnalod.
Kezünkben már a kulcs a nagy
talányra,
A természet könyvéből olvasunk .
Oh el! oszolj szét vak hit sűrű
fátyla,
Tudás! világíts, s bizton haladunk.
A Mindenséget valljuk mesterünknek,
Léptünknek biztos ösvényt az mutat,
S míg rajt' nyugasszuk fegyverzett
szemünket
A tévely nem jelölhet álutat;
Hol eddig csak hívénk az éjszakába'
Nappallá téve azt, — tudók vagyunk.
Oh el! oszolj szét vak hit sűrű
fátyla,
Tudás!
világíts s bizton haladunk….
El, el! hulljon le lelkünk rabbilincse,
Dúljuk szét templomunknak romjait;
A fényt az uj szövétnek lángja hintse
S feledve lesz az ócska, lomha hit.
Az Ősanyagnak szóljon Glóriája,
Örök csak Ö, mi végesek vagyunk .
Oh el! oszolj szét vak hit sűrű fátyla,
Tudás! világíts s bizton haladunk.
„Örök csak Ö, istene önmagának;
Öröktől van, nincs vége-kezdete "
Es szédül elménk és a régi árnyak
Suttogják: „Ö hitednek Istene."
A partnál zátony! Egy betű homálya
S tudásunk foszlik, mit sem tudhatunk!
Oh! ne oszolj szét szent hit sűrű fátyla,
Ragyogj fönn égi fény, hívők vagyunk.
1875. 14.
217-218. Vajda János: Végtelenség
…Ah úgy van, úgy, nincs visszavezető
Ösvény egyéb számomra sem, sehol.
Haszontalan és hiábavaló
Minden halandó emberi törekvés:
Bevenni ama titkok várait,
Amelyek kapuin kétségbeesés,
Halál és őrület vad szörnyei
Riasztják vissza véges emberi
Elbizakodott képzelem merész,
Öngyilkos rohanásait.
El, vissza innen, e rémületes
Szédítő meredélynek pereméről!
Inogni érzem a talajt, megindul
A föld alattam; forog a világ,
Szakadozik az égbolt, hullnak
És lenn a mélységben tündöklenek
A csillagok és integetnek
Fenyegetően: ember, ember,
Ki ide tévedtél, ragadd kezedbe
A hit koporsókötelét szilárdul,
S el ne bocsásd többé soha!
1876. 18. 274. Vajda János: A
városligetben.
(„Andor eszményei"
című verses regény III. énekéből.)
Még délelőtt, tehát üres volt,
Tehát szép, kedves a liget.
Minden marasztott, kedvre hangolt,
Becsali mind a két sziget.
Integetett a lomb, a pázsit:
No, még csak egy szempillantásig!
Hogy fut a vén idő vakon,
Ma már ez is gőzszárnyakon!
A sorvadó kápolna tornya
Mindegyre sűrűbben köhint.
Tizenkettő immár az óra,
Minden hazamenőre int.
Aggódik otthon a nagynéne,
S Andornak még ma vívni kéne.
Ah, drága percek, és pedig
„Becsületügy" nem késhetik….
Nincs bűn a földön, mit szépsége
Napfénye meg nem aranyoz,
Gonoszságának kedvessége
Egy angyalt kísértetbe hoz.
Ajkán a legszentebb imádság
Sátánt megbotránkoztató csáb.
Örvény, amelybe ha tekint
Halandó ember, veszve mind.
1877. 6. 82. Váradi Antal. Búcsú
(Pécs, 1876.
augusztus.)
Kitől? mitől? van itt, ki engem
Szeret? van, a mi visszahív?
Bucsum dalát hiába zengem,
Nem dobog értem vágyva szív
De mégis, mintha visszaszállna
Az, a mit lelkem nem feled
Az ifjúságnak első álma
Eltűnt varázs, isten veled !...
Isten veled
hát, boldog álom,
Kedves táj
enyhe ég alatt!
Mit nálad
hagytam, nem találom
Föl többé, ifjúságomat.
Mint ifjú
hagylak el ti bérezi
Virágok,
szirtek agg moha,
De hajh,
hozzátok visszatérni,
Mint ifjú nem
fogok soha!
1877. 12. 178. Vargha
Gyula. Tavaszi kép
…Az ősz vetés kihajt a zölden
S barna ugarban, tarló földben
A gazda vígan szántogat,
S amint a vas forgatja, fúrja,
Tavaszi szél hamvasra fújja
A porhanyó friss hantokat.
A lég folyója frissen árad,
Uj kedvre buzdul ember, állat,
Uj vér pezsgi az ereket:
S érzi a szív, sejti az ösztön,
Hogy a
megifjult boldog földön
Az Úrnak szent lelke lebeg.
1876. 28. 435. Vida József. Bájos
völgy
Bájos völgy!
itt vagyok megint
Viruló szép
öledben;
Körülem
némaság — csak egy
Szellősóhaj se lebben. : Pacsirta, csíz és csalogány
Nem hallatják
daluk,
Csak a távolban hangozik: '
Kakukk, kakukk, kakukk!
Lelkemnek, ah ! oly jól esik
E mélabús madárszó!
Szívem nehéz, eszmém sötét,
Mint egy fekete zászló.
A kedves ajkak végszava
Folyvást fülembe zug
A távol erdő egyre zeng:
Kakukk, kakukk, kakukk!...
1876. 6. 82.
Vörösmarty Deákról
Alkudtál s mondtad: »Nem
kell, amit ti szerettek,
Vagy nem kell úgy, mint élni szeretni
szokás.
Munkabíró lelket kívánok, félni
tudatlant,
S félni merőt: amint a haza jobb ügye
hí;
És emberszerető szívet, ha vad
indulatokkal
És ál-eszmékkel küzdeni síkra kelek;
Tűrni viszályt és pártharagot, s ha
kerülni lehetetlen,
Régi baráttól is tűrni néma döfést;
S amit kezdettem fiatalkori
lelkesedéssel,
Arról hálaimát mondani végnapomon.
Mind ezekért a díj, melyet elérni
reményem:
Vajha kicsin legyek a nagy haza hősei közt.«
1875. 10. 146. Gr. Vay
Sarolta. Dalok. Csak egy
csöppet
Csak egy csöppet Léthe vizéből!
Ez égő ajk fájón sóhajt,
Csak egy csöppet, hisz e szív oly rég
Eped és feledni óhajt.
Szeretném már feledni végre,
Mit szenvedett e dúlt kebel;
Feledni őt, kit hőn szerettem,
S ki árva szívem tépte el.
Szemében kárhozatnak lángja,
Méz-ajakán hazug szavak,
S én hittem, hittem mindörökre
Neked, te édes szép alak.
Hittem, míg végre megcsalódtam,
Kínos volt ah! az ébredés;
E kék szemek csoda bájáról
Rosszat hinni olyan nehéz.
Most keblem gyötrelmek hazája,
Reménysugárt hiába
vár,
S az elmúlt szép emlékek árnya,
Belé már csak kísérteni jár.
Csak egy csöppet Léthe vizéből!
Szánjatok meg oh! istenek,
Felednem kell, vagy kárhozat vár
Miattatok, szép kék
szemek!
1875. 10. 146. Gr. Vay
Sarolta: Panaszkodám
Panaszkodám a vad erdőnek,
Meghallgatá fájdalmamat:
Részvéttel néztek, s hajliták le
Százados fák az ágakat.
Panaszkodám a föllegeknek,
Könyűt ejtenek sorsomon,
Látván a kínt szememben égni
S a halványságot arcomon
Panaszkodám a virágoknak,
Rétnek, pataknak egyaránt,
Búsan hallgatták szenvedésim'
Résztvevő testvérek gyanánt.
Panaszkodám az embereknek,
S ők? hidegen fordultak el,
Hja! embert, emberek keserve
Nem indít meg, nem érdekel.
1876. 10. 146. W.
Rajka Teréz. Kép
az életből
Világtalan özvegy árva.
Koldulni jár házról házra.
Ha egyedül maga volna,
Jobban folyna tán a dolga:
De gondja van két magzatra,
S ha már őket isten adta,
Mit tegyen a kis árvával:
Elcipeli jó-magával.
A leánykát kézen fogja,
A fiúcskát hátán hordja,
Sárban, fagyban, éhen, fázva,
Esőtől, majd hótól ázva;
Bízva ember jó szívében,
Kér az isten szent nevében.
S ami gondot egyik nap ád,
Folytatja a másik tovább;
Óh a szükség ki nem fárad,
Mely a szegény népre árad
.
S ha rá borul
így az este,
Hol pihen meg
fáradt teste?
Egy kis
rozzant kunyhó várja,
Ez a nyomor
palotája.
A gazda, ki
előbb lakta,
Rossz voltáért
oda hagyta;
S most örül e
szegény- család,
Hogy e fészek
menhelyet ád.
Bár ha zápor,
eső szakad,
A víz benne
tóvá dagad.
Java széthullt a tetőnek,
Terhe alatt az időnek.
S mi még épen maradt rajta,
A ki- s be-dűlt falat tartja.
S mégis a két árva gyermek,
E nyomor s vak anya mellett:
Gond nélkül van, mitől sem fél,
Játszik, nevet, kenyeret kér;
S a föld olyan puha párna,
Édes rajt' a gyermek álma.
Hadd aludjék
édesdeden,
Alom, ringasd lágy öleden:
Ajándéka te az égnek,
Jó barátja a
szegénynek,
Jó barátja jótevője,
A nyomor
felejtetője.
Virágait a
mezőnek,
Ki gondozza, amíg nőnek?
Ki neveli, ki ápolja?
A legfőbb jó: alkotója.
Évek mennek, évek jönnek,
S a kis árvák nőnek, nőnek,
Míg ott hervad sir kebelén,
Sok ifjú szív, sok nagy remény.
Dús családok boldogsága,
Egy öröme, egy
virága
1877. 27. 427. Gr.
Zichy Géza: Az én sírom.
Mielőtt isten elszakaszt,
Itt hagyni földimet,
Megmondom még, milyen haraszt
Takarjon engemet.
Ne ódon kripta ívei
Hajoljanak reám,
Se szobrász büszke művei,
Sem ős családi fám.
Csöndes falum határiban
Van egy kis temető,
Sudár fák enyhe árnyiban
Vidáman zöldellő.
E zöldbe temessetek el,
S ha fedni hantja fog,
E megtört mell újból lehel,
S e szív meg földobog.
S ha fáim omló leveli
Zizegnek hantomon,
Egy bús sóhaj tán elviszi
Te hozzád, angyalom.
S éjfélbe, halkan, egy levél
Ha ablakodra csap,
Síromról jő az, de ne félj,
Hü csókom hozza csak!
1877. 27. 427. Gr. Zichy Géza: Csók, mosoly és könny.
Ne sírj, kedves kis leányom,
Mert a szívem megszakad.
Hadd csókoljam föl a könnyet
Pislogó szemed alatt
Úgy illik a könny szemedre
Mint ajkadra bölcs beszéd;
Pedig, hidd el, mindkettőre
Csók és mosoly illenék.
Csók és mosoly, az a tied,
S majd ha felnősz, gyermekem,
Osztoztasd meg mind, a kiket
Szeretsz, majd e kincseken.
A mosolyt add kedvesednek,
Csókodat kis gyermekednek,
S nekem, ki oly hőn szeret,
Nekem add — a könnyeket.
*
A Petőfi-társaság, két lírikussal kezdi meg kiadásai sorát:
Endrődi Sándor és gróf Zichy Géza költeményeivel.
Függelék
Akikről írtak a Nyugatban /Pótlás/
Nyugat 1923.
2.
Nagy adósságom
van. Ezt az adósságomat akarom most törleszteni: felelevenítem Darmay
Viktornak, a múlt század hetvenes éveiben rövid ideig működött költőnek
emlékét, a költészetet kedvelő olvasó közönség figyelmébe akarom ajánlani a
nagytehetségű énekes két kötelét.
Tudom: meglepetten
tekintenek rám az olvasók és tekintetükben azt a kérdést látom: ki az a Darmay
Viktor? Tudom, hogy igen-igen kevesen vannak, akik e névre vissza tudnak
révedni, és mint valami álomban emlékeznek is az elfelejtett költő egy-egy
dalára, de a nagy többséghez, az író céhhez tartozók is vállat vonnak: soha nem
hallották ezt a nevet.
Hiszen népszerű
soha nem is volt Darmay. Érthető, hogy annyira elfelejtették. Fiatalon, alig 28
éves korában halt meg, tehát valami monumentális művet nem alkothatott. Hanem
az a két kötet, ("Felhők és csillagok", „Újabb költemények"),
miket hátra hagyott, megérdemlik, hogy elolvasásuk után azt mondhassuk: Darmay
Viktor nem tartozik azok közé, akik örökre meghaltak…. Szerelmi dalai a
boldogtalan szerelem kesergései. Ezekben a keresetlen egyszerűség, muzsikás
nyelv és az érzések őszintesége kapják meg az olvasót. Úgy a szabadság-, mint a
szerelmi dalok keletkezésük korának adalékai.
A hetvenes évekről
lévőn szó, eszünkbe kell venni, hogy nem messze voltunk az 1848.-i
katasztrófától és a - 67.-i kiegyezéstől - , a szerelmi dalok borongása meg
felette jellemzi az akkori lírában feltűnően uralkodó pesszimizmust, mely
némelyeknél unatkoztató, émelyítő nyavalygásig ment. Darmay ebben is elütött
költő társaitól erős férfiasságával.
Szabadság-dalaival,
politikai költeményeivel a szélső balszárnyra állt. A 60-70-es évek öregei,
meglettjei megörültek a 67.-i kiegyezésnek, a fiatalok azonban el voltak
keseredve és Kossuth független Magyarországát követelték: ezek közt volt minden
hevességével Darmay Viktor.
Előkelő
ungi-zempléni Viczmándy család fia volt, (a Darmay nevet csak mint író
használta, szülőhelye: Őr-Darma után) ez a család pedig hagyományosan a konzervatív
politikai híve maradt s talán a legmakacsabb volt köztük költőnk édesapja.
Valószínűnek kell tartanom, hogy hevességét még ez is fokozta, hiszen
elkeseríthette az, hogy még a hozzá legközelebb állók sem voltak vele egy
véleményen. Itt kíméletet nem ismert s egyszer tanúja voltam, hogy
eszmecseréink közben apjával szemben is elképzelhetetlenül nyers volt.
Gondolható, hogy e megalkuvást nem ismerő, borostás, tehát összeférhetetlen
költő természetét másokkal szemben sem változtatta meg a legintimebb barátaival
is minduntalan összecivódott.
Hát lehetett-e
népszerű? számíthatott-e közkedveltségre? Hiszen valóságosan féltek tőle,
kikerülgették nemcsak az akkori szerkesztők, író, de alig akadt egy-két igazi
jó barátja, aki bölcsen el tudta választani a rakoncátlan, erőszakoskodó
atlétát a különben igazlelkű, lobogó, melegszívű költőtől.
De hát hol vette
fentebb említett pesszimizmusát? Fiatal volt még, észlelődés, tapasztalat - ha
volt is rövid életében, de annyi nem lehetett, hogy természetét átformálja, csalódások,
ha érték is, de hiszen az ifjúkori csalódások sebei hamar gyógyulnak. Nem lehet
az esetnek más nyitját találni, mint azt, hogy akkoriban mindenfelé sűrűn
olvasták, olvasgatta Darmay is - Schopenhauert, majdnem oly belemélyedéssel,
mint Reviczky Gyula. Olvasta Byront, Büchner "Kraft und Stoff"
könyvét már diák korában. Csak így lehet elképzelni, megérteni, hogy alig 19-20
éves korában oly sötét festésű, programszerű versben állapítja meg élete
folyását, filozófiáját, mint amilyen az itt közölt darab:
"Engem egy perc ki nem elégít
S hitem alig van a jövőre,
Nem bírom egy lét szenvedésit
És ezer vágy űz, hajt előre.
Sejtem, hogy el kell buknom, esnem
S a diadalért mégis küzdök,
Nincs, amiért ezt vagy azt szeressem
S szívemben égő lángok, üszkök.
A szabadságot úgy imádom
S megyek a végzet rabja lenni,
Egy titkos jel, egy könny, egy álom:
Az én életem ennyi, ennyi.
Nem az a megkapó,
hogy e tizenkét sorban oly rengeteg sokat, oly keserű paradoxonokat tudott
elmondani, hanem az, hogy olyan jól sejtette, nem: világosan látta sorsát, az,
hogy sejtelme beteljesedett, de azért: "a diadélért mégis küzdők." Ez
nagy lélekre, nagy szívre vall.
Darmay Viktor
költeményeit én gyakran olvasgatom, de mindig ennek a rövid versnek a
perspektívájából. Öröme, bánata, fellángolása, lehűlése, szilajsága,
ellágyulása, sírása és kacagása - mind erre a tizenkét sora csendül, viharzik
vissza…
A meleg családi
körben szeret meg-megpihenni, de csak rövid időre, azután siet a pesti élet
forgatagába, mintha ott halaszthatatlan dolga volna. Hiszen van is: vagy
elvehetjük-e a parázs lelkű költőtől azt az ábrándot, hogy ha ő kellő időben
egy-egy dalt mond, azt meghallgatják, annak valami sikerének kell lenni? Hiszen
ha ilyen álmok nem táplálnák a szegény költőt, akkor minek verné hiába a
lantot? Otthon jól él:
Otthon gavallér, úr vagyok,
De álmaim százszor oly nagyok:
Egy reggel tüszköl a vasút
S hátamba veszem a falut….
Fájdalom: Darmay
Viktor kétkötetnyi költeményeit könyvárustól már aligha lehet megszerezni,
antikváriusnál talán, de remélem, hogy nagyobb, kivált nyilvános könyvtárakban
meg lehet kapni. Megérdemli a fáradtságot, hogy megkeressék.
Nyugat
1910. 9., 11. BABITS
MIHÁLY: AZ IRODALOM HALOTTJAI:
Dömötör János
…Egy harmadik könyv is van az asztalomon: Dömötör János
munkái. Ki ismeri ma Dömötör Jánost? Ö még nem támadt fel…Dömötör János
Komjáthynak és Péterfynek idősebb kortársa. Parasztfiú, vidéki, csöndes ember.
Verseket, műfordításokat, népies leveleket, kisebb tanulmányokat írt,
nagyobbrészt a Vasárnapi Újságba. Öngyilkos lett, mint Péterfy. Munkáit halála
után Baráth Ferenc adta ki, vékony kötetkében…
Kevés verse: rendkívül mély vallomásai egy magába
zárkózott léleknek, akiben a tudós lelkiismeret helyett (melyről Péterfynél
beszéltünk), a morális lelkiismeret fejlett ki. A kifejezés ily egyszerűsége
kevésszer szövetkezett az érzés ekkora mélységével.
Alapvonása neki is az elzárkózás. Megvan az ezzel
összefüggő pesszimizmus a külső világ iránt. De morális jelleménél fogva őt
kizárólag az emberi világ érdekli:
Minden
dolgod emberfia,
Komoly képű komédia…
Mégis, mint Péterfy, ő is aggó lelkiismeretességgel akar
a külső világba, ő a morális világba, a tettek világába hatni, bármint fáj
neki. Ha tollára veszi, élénk realizmussal festi e külső világot: a morális
mindig praktikusabb, élesebb szemű, mint az intellektuális, vagy az esztétikus.
Nyelve is népiesebb, reálisabb, magyarabb, kissé Arany-ízű…
Ismétli (gyönyörűen) a Beatus Illét*. És sohasem lehet
ily Beatus. Hitetlen Tamás, nősülni nem mer, megőrüléstől fél. Folyton erkölcsi
aggályok, furdalások, határozatlanságok meredélyein jár: múlt és jövő nem
hagyják feledni:
Előttem
a pohár. Igyunk!
Igyunk a múltért s a jövőre!
Hiszen mind Jánuszok vagyunk:
egyszerre nézünk hátra és előre.
*
http://mek-oszk.uz.ua/04700/04734/04734.pdf
*
Tompa Mihály és Petőfi Sándor Eperjesen Kerényi házában találkoztak. E találkozás irodalmi eredménye 1845-ben az érdekes «költői
verseny» lett. (Ehhez kötődik Erdei lak című verse.) Wiki
KERÉNYI FRIGYES ÖSSZES KÖLTEMÉNYEI - MEK
http://mek.oszk.hu/09600/09623/09623.htm
*
Nyugat 1923. 6. Schöpflin Aladár: Váradi Antal 1854-1923
…Könnyedén, nagy készséggel használta el azt a formai
örökséget, amely az ő nemzedékére a 19. század nagy magyar versköltőnek
hagyatékául jutott. Amit Kölcsey, Vörösmarty, Arany önmagukból teremtettek, az
európai formákhoz szívesen simuló, rímbe összecsattanni kész magyar nyelvet, ő
már - épp úgy, mint kortársainak legnagyobb része, - kész örökségként használta…
Szépen élt, szép pályát futott meg, mint tanár, mint a Színművészeti Akadémia
igazgatója, majd a Nemzeti Színház dramaturg igazgatója. Sikerei voltak a
közönségnél, nem kellett soha megéreznie a nagy alkotók, az önmagukból teremtők
mindig megújuló mártíriumát. Szerelme a színház volt és mikor a közízlés
változása, új drámai felfogások és technikák uralomra jutása leszorította a
színpadról, a régi magyar színészet emlékeit gyűjtögette és mesélgette kedvvel
és szeretettel. Szépen, stílussal halt meg: azon a helyen, amely számára a
világ legfontosabb és legkedvesebb pontja volt. A Nemzeti Színház előtt esett
össze és mire a színház épületébe bevitték, már nem élt.
Portréja a h14-06 fejezetben. G.
1921. 43. Első látogatásom Jókainál. Emlékeimből. Írta Váradi Antal h14-07 fejezetben csak
címközlés. G.